Sok termelő ott követi el a hibát, hogy a növénybiztosítás megkötésének határidejeként a május 31-ét határozza meg, mint utolsó elvi időpontot. A valóság ezzel ellentétben az, hogy a növények kelését követően az első 20-25 fokos melegek megjelenéséig érdemes gondoskodni a védelemről, ugyanis annál idegesítőbb nincs, mint amikor a szépen kikelt növényállomány felett megdördül az ég május elején.

Sokszor elhangzik, hogy „még nincsenek meg a pontos területeim”,még nem tudom, hogy hova mit vetek”. Ez érthető körülmény, de kockázatos és felesleges halogatás, ha tényleg komoly a biztosítási szándékunk. A biztosítás indításához nincs szükség hajszál pontos területekre, ugyanis ezeket az adatokat egyrészt a későbbiekben is korrigálhatjuk, másrészt a MÁK rendszerével történő szinkronizálás következményeként automatikusan is változnak, feltéve, ha állami támogatott növénybiztosítást kötöttünk. Egyéb esetben sincs akkora jelentősége a kisebb eltéréseknek.

Nincs idegesítőbb, mint amikor a szépen kikelt növényállomány felett megdördül az ég május elején (Fotó: Pixabay)

Amennyiben gyorsan akarunk indítani egy szerződést, akkor az Agrisk online rendszere kézenfekvő megoldás, hiszen a nap 24 órájában elérhető és gyakorlatilag néhány órán belül biztonságban tudhatjuk növényeinket. Ez azoknak a gazdáknak is segítség lehet, akiknek nagyobb távolságot kell megtenniük, hogy hozzáértő tanácsadót találjanak az ügylethez. Előfordulhat az is, hogy nem ér oda időben a közvetítő és még utána következnek az ajánlatkérős plusz körök, nem beszélve a várakozási időkről. Az agrisk.hu egyedi és kedvezményes ajánlatai viszont ugyanolyan viharos gyorsasággal érkeznek, mint az első zivatarok, ráadásul 4 biztosítós összehasonlításban.

Az Agrisk Partner Kártyával a piac legjobb díjai érhetők el

Ehhez érdemes Partner kártyát igényelni, amivel jelentősen növelhetjük növénybiztosításunk ár-érték arányát.

Az Agrisk Kárszemle azért jött létre, hogy a téríthető kár a lehető legnagyobb legyen

A valamire való növénybiztosítás ismérve, hogy a kárnál is jelen van a támogatás. Meglepően kevesek kapják meg azt a szolgáltatást, hogy kárhoz értő szakember segítse a korrekt kárfelmérést, ezzel biztosítva a kártérítés maximumát. Az Agrisk Kárszemle támogatás erre a problémára nyújt megoldást, mindenkinek melegen ajánlva, hiszen biztosítása mellé akár díjmentesen is elérhető.

Szerző: Surmann Árpád, agrárbiztosítási szakértő, Agrisk.hu, Karszemle.hu alapító tulajdonos

(x)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás