Teljes mértékben mentesíti a kormány a gazdálkodókat az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül történő mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól az idei esztendőben is – jelentette be Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy az öntözés közérdek, a biztonságos élelmiszerellátás alapja. A kormányzat éppen ezért minden segítséget megad a gazdáknak, hogy alkalmazkodni tudjanak a klímaváltozás jelentette kihívásokhoz és növelni tudják a nagyobb hozzáadott értékű növényi kultúrák termesztését. A termelők ahogy eddig, úgy ezután is számíthatnak a kormányra a termelési feltételek biztosítása és a versenyképességük megőrzése érdekében. Ezeket a célokat szolgálja az is, hogy a kormány a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is átvállalja a mezőgazdasági vízszolgáltatás anyagi terheit. A vízszolgáltatási díj az állami tulajdonú vízilétesítmények révén biztosított – akár közbenső szolgáltatókon keresztül - vizek felhasználásához kapcsolódik, így a kedvezmény azon termelők számára érhető el, akik állami mezőgazdasági vízszolgáltató közreműködésével felszíni vízből, azaz valamely folyóból vagy csatornából kapják az öntözéshez szükséges vizet – fűzte hozzá a miniszter.

Fotó: Pixabay

Kifejtette, az agrártárca a már futó programjai és a meghirdetésre kerülő pályázatai révén is kiemelt figyelmet fordít az öntözéses gazdálkodás fejlesztésére. A cél az, hogy 2030-ra az öntözött területek nagysága megközelítse a 350 ezer hektárt. Nagy István kiemelte, a Vidékfejlesztési Program keretében 962 gazdálkodói öntözésfejlesztési projekt támogatása valósult meg az országban csaknem 83 milliárd forint értékben - olvastuk az Agrárminsiztérium oldalán.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás