A napraforgó vetőmagpiac vezető agrárvállalatának szakértői szerint idén emelkedni fog a magasolajsavas napraforgó aránya a jelenlegi kedvezőbb felvásárlási ár miatt.

Az Európai Bizottság adatai szerint 2018-ban 10,1 millió tonna napraforgó termett a 28 tagország területén. Ez 12 százalékkal haladta meg az 5 éves átlagot. Az Európai Unió első számú napraforgó termelője továbbra is Románia, amely tavaly a napraforgó vetésterületét a 2017-es 998 ezer hektárról 1,1 millió hektárra növelte. Így 15,1 százalékkal - 3,35 millió tonnára - emelkedett a termés, a hozam pedig elérte a hektáronkénti 2,9 tonnát. Magyarország termelői a korábbi évhez viszonyítva valamivel kevesebb, 627 ezer hektáron vetettek napraforgót 2018-ban, megelőzve Franciaországot, de némileg elmaradva a több, mint 700 ezer hektáros spanyol és 738 ezres bolgár területtől. 2018-ban a teljes magyar napraforgó vetésterület 56 százalékán Syngenta hibrideket termesztettek, így a vállalat hazánkban továbbra is piacvezető.

Várhatóan emelkedni fog a magasolajsavas napraforgó vetésterületének aránya Magyarországon
Eredményesek voltak az elmúlt évek Magyarországon a napraforgó termesztése szempontjából

Míg 2014-ben 1,56 millió tonnát takarítottak be, két évvel később már 1,89 millió tonnás termésmennyiséget értek el a gazdálkodók és az elért hozam azóta is inkább ehhez közelít. A magyar termés az elmúlt évben 1,81 millió tonna volt.

A tavalyi év tavaszi időjárása erőteljesen megkérdőjelezte a napraforgó és egyéb tavaszi kultúrák sikerességét, hiszen a talajok telítve voltak vízzel. Ezért sok helyen csúsztak a vetések. Az állományok heterogének és gyomosabbak voltak, mint más, átlagos években. A nehéz tavasz után viszont a napraforgó számára nagyon kedvezően alakult az időjárás, az állományok szépek és egészségesek voltak. A növényvédelem során a gombafertőzésekre kellett figyelmet fordítani. A termésátlagok nagyon változatos képet mutattak az országban, de akár a régiókon belül is. Összességében az országos átlag, ha nem is sokkal, de meghaladta a 3 tonnát hektáronként, ez pedig jó eredménynek tekinthető - mondta Ácsné Szekeres Dóra, a Syngenta olajos növények szakértője.

Kevesebb hektáron, de nagyobb termés lehet

A napraforgó vetésterületében idén kis mértékű csökkenésre számítunk, de azt gondoljuk, hogy az egy hektárról betakarított termés mennyisége tovább növelhető. Mivel a hagyományos, linolsavas napraforgó felvásárlási ára jelenleg alacsonyabb, ezért az idei évben becsléseink szerint a magasabb jövedelmezősége miatt a magasolajsavas napraforgó hibridek aránya erőteljesen növekedni fog. A magasolajsavas napraforgóból készült olaj magasabb hőstabilitással bír, tovább eltartható, az ilyen típusú olajjal készített ételek egészségesebbek például a pálmaolajhoz képest - mondta Vajda Beáta, a cég marketingvezetője.

Bízunk benne, hogy a termésátlagok az ország teljes területén kiegyenlítettebbek lesznek, hiszen ha kedvezőek az időjárási körülmények, az újabb rekordokat hozhat. A tavalyi évben beállítottunk egy több ismétléses kísérletet, amiben azt vizsgáltuk, hogy a technológia egyes elemei mennyivel járulhatnak hozzá a sikeres napraforgó-termesztéshez. Kísérleteink alapján, amennyiben a gazdák a teljes Syngenta technológiát alkalmazzák, a kezeletlenhez képest akár 80 százalék terméstöbbletet is elérhetnek. Már most is vannak olyan hibridjeink, amelyek hektáronként 5 tonnát megközelítő termésmennyiséget produkáltak nagyüzemi körülmények között – mondta Ácsné Szekeres Dóra.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete, a FAO előrejelzése alapján Ukrajna, Oroszország és India tovább növeli az olajos magvak termelését. A két, egykori szovjet ország a világ legnagyobb napraforgó termelői. Argentína idei, a szeptember végéig tartó 2018/2019-es szezonban betakarított terméséről csak később lesznek hírek, mert ott most van nyár, viszont Ukrajna még úgy is a világ legnagyobb termelője, hogy a tavalyi első 11 hónapban a nyers napraforgóolaj termelése  9,5 százalékkal 4,274 millió tonnára csökkent.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás