Legalább 4000-féle gin van a világon, amit nagy tisztaságú gabonaszeszből kell készíteni. Ezek legfőbb aromahordozója a boróka. Ezenkívül minden főzőmester azt tesz bele, amit jónak lát. Egyre több pálinkafőző próbálkozik kisebb-nagyobb sikerrel ginfőzéssel hazánkban is, számuk mára megközelíti a negyvenet. Győr-Moson-Sopron megyében is számos főzde készít saját recept alapján házi gint.

Néhány éve igen nagy kultúrája lett Magyarországon is a ginkészítésnek. A legtöbben tonikkal vagy koktélokba keverve fogyasztják. A Réti Pálinkaház a ginkészítés után most lefőzte a régió első rumját.

Az első tavaszra hangolt citrom-bodzavirág, a második őszi hangulatú, amit Irsai Olivér szőlővel készítettünk el. A harmadik a sorban a téli ízvilágot képviseli, került bele alma, füge, fahéj és narancs. (Fotó: Pixabay)

– Egyre többen vannak azok, akik szerint a pálinka túl erős. Így arra gondoltunk, hogy megpróbáljuk a ginfőzést, mert koktélokba keverve vagy csak tonikkal felöntve már sokkal könnyedebb. A recept nem könnyű, mert a borókaalap nagyon erős fűszer, és tartottunk attól, hogy túlzásba visszük. Azonban annyira jól sikerült az első főzés, hogy mára ötfajta található meg a főzde palettáján – mondta el a Kisalföldnek nyilatkozva Nagy Szilárd, a Réti Pálinkaház főzőmestere és tulajdonosa.

Tomi Rockytól a Viperáig

– Az R1, R2, R3 és az R4 a négy évszakot jelképezi. Az első tavaszra hangolt citrom-bodzavirág, a második őszi hangulatú, amit Irsai Olivér szőlővel készítettünk el. A harmadik a sorban a téli ízvilágot képviseli, került bele alma, füge, fahéj és narancs. A karácsonyi vásárokon nagy sikert aratott, készült belőle forralt gin is. Ezt Győrben is megkóstolhatták a Széchenyi téren.

A negyediket a legtöbben Tomi Rocky ginként ismerik, ezt a győri paraúszónak főztük. Mivel ez a nyári ízjegyeket hordozza, így teljes lett a paletta. Emellett az ötödik ginünk a Vipera nevet kapta a védett rákosi vipera után. Ez egyben egy hansági specialitás is, és az erre járó turistáknak készítettük. Ízében birses-gyömbéres, de nem kell aggódni, nem csíp, nem mar – fejtette ki Nagy Szilárdné Viktória, a Réti Pálinkaház ügyvezetője.

A régió első rumja a Réti Szirén nevet kapta

– Tavaly elkezdtünk azon gondolkodni, hogy a gin mellett még milyen jó koktélalapot készíthetnénk. Nagyon sok rumalapú itallal találkoztunk, ezért úgy döntöttünk, belevágunk, és elkészítjük a sajátunkat. A recept nem is olyan bonyolult, cukornádléből vagy a cukorgyártáskor keletkezett melaszból főzik. A legtöbben az utóbbit használják, így megpróbáltunk mi is melaszt szerezni – emelte ki Nagy Szilárd.

– Tudtuk, hogy van már két cég, akik készítenek kézműves rumot hazánkban, ezért azt hittük, biztosan lesz, aki az alapanyagot szállítja nekünk. Végül egy németországi kikötőben találtunk rá, Dél-Amerika cukornádültetvényeiről hosszú, rejtélyes úton jutott el hozzánk a sűrű, ragadós melasz. A cefrézése viszont nagyon nehéz, meleg, már-már karibi hőmérsékleten kell erjeszteni. Előnye viszont, hogy gyorsan elkészül – tette hozzá Nagy Szilárdné Viktória.

Csábító és veszedelmes ital lett

A Réti Pálinkaház tulajdonosai elsősorban koktélalapanyagnak készítették, ezért is döntöttek a fehér rum mellett. A barna változatát már hosszabb ideig hordóban kell érlelni. A Kisalföld munkatársai is megkóstolhatták a megye első rumját, és meglepődve tapasztalták, hogy mekkora különbség van azokhoz képest, amiket eddig kóstoltak. Sokkal mélyebb, édesebb és ízesebb, mint az üzletekben kapható külföldi változatok.

– A régió első rumja a Réti Szirén nevet kapta, mert egy igazán kellemes, csábító és veszedelmes ital lett, ugyanakkor a kalózok egykori kedvence is – hangsúlyozta Viktória, akitől azt is megtudta a Kisalföld újságírója, hogy a hideg estéken remek rumpuncs és bombardino is készíthető belőle. A Réti Pálinkaház tulajdonosai a recepteket Facebook-oldalukon is megosztották, így még hangulatosabbá tették az adventi estéket.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás