Idén közel 10 ezer liter gyümölcspárlatot és további 8 ezer liter, erre a célra elkészített cefrét foglalt le a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal. Egy Baranya megyei rajtaütéskor egy sufniban 200 liter, többek között sárgadinnye- és banánpárlat volt készen, és 6 ezer liter cefre várt a lefőzésre. Májusban a pénzügyőrök Békés megyében találtak 7 ezer liter illegális párlatot, amit az előkészített üvegek alapján a tulajdonos egyértelműen kereskedésre szánt. A Pálinka Nemzeti Tanács szerint a sorozatos feltárások egyértelműen jelzik a piacon uralkodó feketekereskedelem méretét, amelynek szerintük végzetes hatása lehet a pálinkaszakmára.

Csak idén néhány rajtaütéssel egy nagyobb kereskedelmi pálinkafőzde éves termelésének megfelelő gyümölcspárlat-mennyiséget foglalt le a NAV - írta az Agrárágazat. A Pálinka Nemzeti Tanács szerint az említett esetek ellenére sincs törekvés az illetékes szervek részéről arra, hogy felszámolják a piacon uralkodó feketekereskedelmet. Pedig az illegális pálinkafőzés több főzdét is a csőd szélére juttat. A 2018-as adatokból ugyanis az derült ki, hogy bár az országban több mint 20 ezer magánfőzésre szolgáló lepárlókészülék van bejegyezve, az eladott párlatadójegyek alapján legfeljebb 7 ezer berendezést használtak. Az adatokból az is kiderült, hogy az előző évben a magánfőzők hivatalosan mindössze 115 ezer liter gyümölcspárlatot készítettek saját fogyasztásra.

Nagyon rosszat tesz az illegális pálinkafőzés a becsületes főzdéknek a Pálinka Nemzeti Tanács szerint

Kapcsolódó: Magyarország nem támogatja az otthoni pálinkafőzés utáni adózást

A magyar kormány továbbra sem támogatja az otthoni pálinkafőzés megadóztatását. Ezért igyekszik elérni, hogy az unió engedélyezze a saját célra történő pálinkakészítés adómentességét – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek ülésén. Az Európai Bizottság 2017-ben kezdte meg az úgynevezett horizontális jövedéki irányelv felülvizsgálatát – emlékeztetett Varga Mihály. Kiemelte, hogy a bizottság javaslatot tett többek között a jövedéki szállításokat ellenőrző elektronikus rendszer továbbfejlesztésére. A saját fogyasztásra történő otthoni pálinkafőzés adómentességének beépítése az irányelvbe fontos kérdés hazánk számára – jegyezte meg Varga Mihály pénzügyminiszter.

Ezt néhány tagállam elvi szinten ellenzi, mások – bizonyos korlátozásokkal, választható lehetőségként – elfogadhatónak tartják, míg több tagállam, köztük Magyarország határozottan igényli – tette hozzá.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás