Megkésve ugyan, de nyilvánosságra hozták a tavalyi zöldség-gyümölcs ágazat termésmennyiségét taglaló dokumentumot. Eszerint kiemelkedő évet zártak a hajtatással foglalkozók a jó időjárás miatt, az almatermesztők azonban nem sokat örülhettek.

Minden nehézség ellenére szép évet zárt tavaly a zöldség-gyümölcs ágazat. A nemrég nyilvánosságra hozott értékelés szerint tavaly mintegy 850 ezer tonna gyümölcs termett hazánkban, ebből 510 ezer tonna alma volt. A jég és a fagy okozta károk miatt azonban az étkezési alma mennyisége a teljes termés 30 százalékát sem érte el.

Az MTI információi szerint a meggy termésmennyiségét 65 ezer tonnára becsülték a szakemberek, de mivel jóval kevesebb volt a fagykár, mint amire számítottak, a termés elérte a 85 ezer tonnát. A gyümölcstermő terület 2-3 százalékkal nőtt 2016-ban 2015-höz képest. Jelentősen bővült a dió és a bodza területe, kisebb mértékben pedig a kajszié, a meggyé és cseresznyéé.

Nagyon kevés volt tavaly az étkezési minőségű alma Magyarországon
 

A gyümölcsök mellett a szabadföldi zöldségek termőterülete is növekedett. Elsősorban a csemegekukoricáé, görögdinnyéé, sárgarépáé, petrezselyemé emelkedett jelentősen. A betakarított zöldségmennyiség 1,5 millió tonna volt 2016-ban.

A hajtatásos kertészettel foglalkozók örülhettek legjobban tavaly, ugyanis sokkal jobb körülmények között tudtak dolgozni, mint 2015-ben. A kiegyenlített hőmérséklet és a kevés hőségnap miatt jobbak voltak a hozamok és a minőség is, mint egy évvel korábban.

A hajtatásban növekedett a káposztafélék és salátafélék termelőterülete, valamint mennyisége is. A paprikánál, paradicsomnál a terület nem változott érdemben, de a korszerűsítéseknek köszönhetően tovább nőttek a hozamok. Így a hajtatott termékek mennyisége 430 ezer tonna körül alakult 2016-ban, ami mintegy 6 százalékkal volt magasabb az előző évinél - közölte a szervezet.

Tavaly a gyümölcsök termelői árai elmaradtak a várakozástól, míg a zöldségeknél főleg a korai időszakban magasabbak voltak. A tárolt növényfajoknál (hagymafélék, gyökérzöldségek) a vártnál alacsonyabb árak alakultak ki, ezt részben ellensúlyozták a magasabb hozamok.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás