Noha az USA-ban az őszi búza termése 6 százalékkal csökkent az idén a tavalyihoz képest, a tavaszi búza kibocsátása számottevően nő az előrejelzések szerint. Így összességében 51,1 millió tonnát, a 2017. évinél 8 százalékkal több búzát arathatnak az USA-beli gazdák az idén. Az Európai Unió búzatermelése hatéves mélypontra süllyedt. A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) legfrissebb, augusztus végi prognózisa szerint az egy évvel korábbinál 5,5 százalékkal kevesebb, mindössze 716 millió tonna lehet a globális búzatermés a 2018/2019. gazdasági évben, ami alulmúlja az USA agrárminisztériumának (USDA) várakozását (730 millió tonna). Az elemzők véleménye megegyezik abban, hogy a termelés elmarad a szezon 734-744 millió tonnára becsült globális felhasználásától, így a készletek 248-259 millió tonnára apadhatnak.
Idén jelentősen csökkent a megtermelt búza mennyisége a világpiacon (Fotó: Pixabay, ales_kartal)
Az IGC előzetes adatai szerint a világ első számú búzatermelőjeként és -exportőreként számon tartott Európai Unió búzatermelése hatéves mélypontra süllyedt az idén, alig 136 millió tonna búza termett, ez 10 százalékkal kevesebb a 2017. évinél. A legnagyobb terméskiesés Németországban, Dániában, az Egyesült Királyságban és Lengyelországban következett be. Magyarországon az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása alapján 947 ezer hektárról 4,8 millió tonna búza került a tárolókba, szemben a 2017. évi 5,2 millió tonnával (KSH). Noha az USA-ban az őszi búza termése 6 százalékkal csökkent az idén a tavalyihoz képest, a tavaszi búza kibocsátása számottevően nő az előrejelzések szerint, így összességében 51,1 millió tonna, a 2017. évinél 8 százalékkal több búzát arathatnak az USA-beli gazdák az idén. A világ vezető búzaexportőr országai közül Oroszországban 21 százalékkal 67 millió tonnára, Ukrajnában 6 százalékkal 25,5 millió tonnára esett a termés. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) 190 dollár (USD)/tonna körül hullámzott a búza legközelebbi lejáratra szóló jegyzése augusztus második felében. A párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) 200–210 euró/tonna tartományban ingadozott a termény fronthavi jegyzése ugyanekkor. Magyarországon, a Magro.hu fizikai piacán az 52 500 - 53 500 Ft körüli ártartományban mozgott az étkezési búza és 50 ezer Ft körül a takarmánybúza nettó tonnánkénti ára (FOB) augusztus végén. Forrás: AKI

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás