Kicsit jobban járnak idén a gabonát termesztők, ugyanis a tavalyinál minimálisan alacsonyabb, 92 ezer forintos tájékoztató árat állapítottak meg az őszi búza vetőmagokkal kapcsolatosan. Még jobb hír, hogy elegendő lesz a hazai vetőmag, így nyugodt körülmények között indulhat meg a vetés.

Megérkezett az ilyenkor, vetési szezon előtt szokásos tájékoztató ár az őszi kalászosokkal kapcsolatosan. A mostani árat 92 ezer forintban határozta meg a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Hangsúlyozzuk, ez az ár nem fix, nem kötött, nem ajánlott ár, csak a várható piaci folyamatokat vetíti előre.

A gabona vetőmag tájékoztató ára alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt volt.
 

Az ár természetesen a fémzárolt vetőmagra vonatkozik, amelynek csomagolása (zsák vagy big-bag) hivatalos címkével ellátott, érvényes vetőmag minősítő bizonyítvánnyal rendelkezik, gombaölő szerrel van csávázva és az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő.

Hogy hogyan fognak alakulni a tényleges értékesítési árak, ezt ma még nem tudhatjuk. Erről majd csak a vetési szezon kezdetén lehet tisztább képet kapni. Jósolni sem lehet az előző évek hullámzó árai miatt. Míg 2009-ben átlagosan 62 ezer, 2012-ben 115 ezer forintot, 2015-ben 91 ezer, 2016-ban 93 ezer forintért kelt egy tonna őszi búza.

A közelgő vetőmag beszerzési szezon előtt a Vetőmag Szövetség ismételten felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy beszerzéseik során ellenőrzött, megbízható forrásokat használjanak. A vetőmagra kössenek adásvételi szerződést, rendelkezzenek a vásárolt vetőmagról fémzárszámot tartalmazó számlával és vetőmag minősítő bizonyítvánnyal – áll a Vetőmag Szövetség sajtóközleményében.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás