Hirdetés
Korai volt az öröm – újra fertőz a madárinfluenza
Bács-Kiskun megyében ismét felütötte a fejét a madárinfluenza – pedig már azt hittük, vége van. A legfrissebb megbetegedések két telepet érintenek. Mindkét helyen megkezdték az állatok leölését a vírus terjedésének megakadályozása érdekében.
Két kiskunfélegyházi telepen mutatták ki a Nébih emberei a H5N8 madárinfluenza vírusát. A két érintett gazdaságban kacsát és libát tartanak a tulajdonosok. A fertőzésre úgy derült fény, hogy az érintett állományokban jelentősen megemelkedett az elhullások száma, valamint megjelentek a betegségre utaló klinikai tünetek is.
Ezúttal egy liba és egy kacsatartó telepen mutatták ki a H5N8 madárinfluenza vírustA magyarmezogazdasag.hu szerint a betegség igazolása után a fertőzött gazdaságok körül 3 kilométeres sugarú védőkörzetet, valamint 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet rendeltek el az illetékesek. További intézkedésként elrendelték a fertőzött állományok teljes likvidálását, természetesen állami kártalanítás mellett. Ez mintegy 10500 liba és 10370 kacsa leölését jelenti.
Hirdetés
Mivel a vándorló vadmadarak továbbra is hordozhatják a madárinfluenzát, továbbra is érvényben maradnak egyes országos korlátozások. A baromfit fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni, valamint a takarmányt zárt, fedett helyen kötelező tárolni. Emellett továbbra is érvényes az országos főállatorvos 1/2017-es határozata, amely előírja a baromfik zártan történő tartását az ország teljes területén.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés