Ukrajna egy hazánk határától nem túl távoli megyéjében afrikai sertéspestis megbetegedést állapítottak meg a szakértők. Nem jó hír ez, adott esetben akár hazánkba is átkerülhet a betegség.

Nem ez az első eset, hogy afrikai sertéspestis üti fel a fejét Ukrajna területén. Először 2012-ben Zaporozhye régiójában, majd 2014-ben Luganszk megyében, két esetben vaddisznóban mutatták ki a vírust. Mindkét régebbi esetben valószínűsíthető, hogy a szomszédos, fertőzött, orosz területekről menekültek át a beteg állatok az ukrán területekre.

2015-ben is számos esetben jelentettek Ukrajnából afrikai sertéspestis megbetegedéseket. Az egyik legnagyobb eset Kijev megyében történt. Egy érintett gazdaságban mintegy 60.000 sertést öltek le a betegség meggátolása érdekében.

A pestis valószínűleg fertőzött orosz területekről átvándorolt vaddisznók által került Ukrajnába
 

A legutóbbi megjelenés 2016 május 3-a és 10-e között történt, amikor Hircsicsna településen (hazánktól 320 kilométerre!), egy magángazdaságban 14 sertésből 7 elpusztult. Az elhullott állatokból laboratóriumi vizsgálatokat követően afrikai sertéspestist mutattak ki. Az ennek apropójából kiadott közlemény szerint a betegséget lokalizálták a szakértők, valamint minden szükséges intézkedést megtettek a terjedés megakadályozása érdekében.

Egyébként, amikor Ukrajnában házi sertésben mutatják ki az afrikai sertéspestist, a járvány központjában és annak 3 kilométeres körzetében elrendeli a hatóság a sertések azonnali leölését. Emellett a kijelölt körzetben elrendelik az állatorvosi karantént is, amelyet a rendőrség segít érvényben tartani. A fertőzött megyékben az ukrán állategészségügyi hatóság a vaddisznóállományok drasztikus gyérítését tervezi a járvány felszámolása érdekében.

Forrás: agrotrend.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás