Öko, fenntartható, környezetbarát, újrahasznosított… manapság minden erről szól. Nem csak a mezőgazdaságban van kiemelt szerepe a fenntarthatóságnak, már a húsvéti locsolkodásban is alkalmazhatjuk az ökoszemléletet. Hogyan? Megmutatjuk!

Segítünk, hogyan mehet meglocsolni a lányokat úgy, hogy közben a környezetre is odafigyeljünk. A lányoknak pedig szintén érdemes elolvasni, legalább tudni fogják, mire számíthatnak idén egy igazán a környezetre odafigyelő locsolótól.

5 jó tanács, hogy fenntartható szemléletben locsoljuk a lányokat! (kiemelés 3)

  1. A szagos kölniket alapból felejtsük el...!
  2. Ugye, már napok óta gyűjti az esővizet? Vagy legalább eltett a mélyhűtőbe némi havat abból a csekélyből, ami idén megadatott? Utóbbi esetben olvassza ki húsvét hétfő reggelre!
  3. Állítsuk, vagy ügyesen tereljük a meglocsolandó lánykát, asszonyt a kerti veteményes felé, hogy egyúttal a zöldségeket, palántákat is meglocsoljuk. Városban élők esetén javasolt a parkba menni locsolkodni. Közben pedig már mondhatjuk is a locsolóversünket.
  4. Míg a megöntözöttek szárítkoznak, keressük meg a házi süteményt, és a házipálinkát!
  5. B-verzió eső esetére: elég csak a szabadba kiterelni a hölgye(ke)t, és a szárítkozástól ugyanott vagyunk, mint jó idő esetén.

Íme egy példa a gyakorlatban, csak raklap helyett figyeljünk, hogy növények kapják a maradék vizet:

http://www.youtube.com/watch?v=2yYVuPg8Q3A

Köszönjük az ihletet tempetőfinek a mandiner blogról.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás