A világ legnagyobb vaníliatermesztő helye Madagaszkár. Idén egy ciklon miatt a szokásosnál jóval kevesebb lett a betakarítható vanília mennyisége, ezért jelentősen megugrott a növény világpiaci ára.

A világ egyik legkedveltebb ételízesítője, fűszernövénye a vanília, ami jelenleg 600 dollárba kerül kilónként. Érdekesség, hogy a mostani piaci anomáliák előtt még 100-150 dollárért adták-vették. Az áremelkedés oka, hogy Madagaszkárt – ahol a világ vaníliatermésének java terem – egy ciklon sújtotta idén, így nagyon kevés vanília termett ott.

A hirtelen jött készlethiány miatt Londonban már egyes cukrászdák nem is árusítanak vaníliafagylaltot, más nagyvállalatok pedig emelni kényszerültek áraikon. Egy brit fagylaltvállalat beszállítója tízszeresére emelte a növény árát, ebből is látható, valóban nagy a baj.

Ötszörösére drágult a vanília a madagaszkári viharok miatt (Fotó: ng.hu)
 

Az áremelkedést erősíti, hogy több nagyvállalat leállt a szintetikus ízesítők használatával, így a vanília iránti kereslet megemelkedett. A Nestlé is ezen vállalatok közé tartozik, de szerintük képesek lesznek kezelni ezt a hirtelen árváltozást. Meg is kezdték a „kezelést”, 2,5 százalékkal emelték meg Svájcban a Mövenpick jégkrémek árát.

Az élelmiszerek és a kozmetikumok világában jelenleg csak 1 százalékban használják a gyártók a növényt, sokan szintetikus szerekkel dolgoznak. Azonban fokozatosan egyre többen kezdenek átállni a valódi vaníliára – pont rossz időben -, ami szintén is felfelé húzza a fűszer árát.

Madagaszkár a világ vaníliatermesztésének feléért felel, de a többi termelő - Indonézia, Mexikó, Pápua Új-Guinea vagy a szintén kelet-afrikai Comore-szigetek – nem képes érdemben növelni részesedését. Ezáltal legalább 3-4 év kell majd ahhoz, hogy az árak visszaálljanak a normális szintre, a 100-150 dollár környékére.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás