A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun megyében. A fertőzés ez alkalommal egy körülbelül 3500 egyedet számláló hízólúdtelepet ért el, ahol az állomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta az állományban.

A Nébih közleménye szerint a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsa településen található, mintegy 3500 hízóludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza gyanújára.

Az új kitörést követően ismét nyomatékosan felhívják a figyelmet az állattartók felelősségére az állományok védelmében. Országszerte kiemelten fontos a járványvédelmi előírások szigorú betartása (Fotó: Pixabay)

Az állategészségügyi szakemberek az állomány felszámolását már a gyanú alapján megtették. A járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében a kontaktgazdaságokat és a 3 kilométeres körzetben található állományokat is felszámolják – írja a hellovidek.hu.

A szakemberek az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi, állatmozgatási korlátozások.

A kitörésekről az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat. A madárinfluenzával kapcsolatos fejleményekről, valamint a nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih tematikus aloldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az új kitörést követően ismét nyomatékosan felhívják a figyelmet az állattartók felelősségére az állományok védelmében. Országszerte kiemelten fontos a járványvédelmi előírások szigorú betartása. Hazánk magas kockázatú területein továbbra is kötelező a baromfiállományok zártan tartása. Mindezek mellett érvényben maradnak a kötelezően előírt, szállítás előtti tamponvizsgálatok is.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás