A mára zömmel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe visszaszorult szabadföldi konzervuborka-termesztésben idén az előző, igen rossz évhez képest átlagosan 20 százalékos termésnövekedést könyvelhettek el a tészek (a tész a termelői értékesítő szervezet kifejezés kezdőbetűiből rövidült).

A leszedett konzervuborka egy része így a szemétben landolt. A szedés csúcsidőszakában ugyanis a konzervgyárak a tervezettnél kevesebb termést tudtak fogadni a meggybetakarítás csúszása miatt.

Nagy kiesést okozott, hogy a feldolgozók még a meggybefőtt gyártásával voltak elfoglalva (Fotó: Pixabay)

Kellemetlen meglepetés

Az idén kedveztek a körülmények a konzervuborka termesztésének, a száraz, meleg időszakban a növényvédelem sem volt nehéz. Ezért is volt kellemetlen meglepetés, és okozott nagy kiesést, hogy a feldolgozók még a meggybefőtt gyártásával voltak elfoglalva, amikor júliusban kiugróan sok uborkát szedtek a gazdák – kesergett a magyarmezogazdasag.hu újságírójának nyilatkozva Oroszi István, a Szatmár-Tiber Szövetkezet elnöke.

Óriási mennyiséget kellett leselejtezni az elsősorban a konzervgyáraknak szállító tészeknek, felvásárlóknak. A savanyítósok és a frisspiac ugyanis nem tudta felvenni a többletet, és mivel Európa-szerte nagy termés volt, külföldi partnereik sem vásároltak többet.

A tagok megkapták az előre leszerződött összeget

A veszteséget a tészek nem hárították át a termelőkre, az áron aluli értékesítésből, valamint a kidobott termésből eredő kárból a tagok nem érzékeltek semmit, megkapták az előre leszerződött összeget.

A frisspiaci zöldségektől eltérően ugyanis a konzervuborka esetében nem a mindenkori értékesítési ár alapján fizet a tész a tagoknak. A vevőikkel pedig mennyiségre és irányárra szerződnek, bár ezt idén nem sikerült tartani.

Minisztériumi mentőöv

A tészek veszteségeinek enyhítésére az Agrárminisztérium mentőövet dobott, célzott támogatást kapnak, hogy továbbra is fennmaradjon a konzervuborka-termesztés, ami számos család megélhetését segíti.

A hazai konzervuborka-termesztés egyik meghatározó integrátora a Szatmár-Tiber Szövetkezet. A 2001-ben alakított tésznek ez a fő tevékenysége, ezen kívül meggy, alma és kisebb mennyiségben dió értékesítésével foglalkoznak. Az idén mintegy 3000 tonna konzervuborkára szerződtek a tagokkal.

A tész megelőlegezi a termeléshez szükséges anyagokat, amit a tagjai a beszállított termésből fizetnek ki, és szaktanáccsal is ellátja a termelőket.

Több mint 50 településen van átvevőpont

A megye több mint 50 településén van átvevőpontja, ahonnan a vastagság szerint 5 csoportra osztályozott termés a tisztabereki telephelyre kerül, majd szükség esetén további válogatás és átmeneti hűtés után szállítják a feldolgozóknak.

Fő vevőik a környékbeli konzervgyárak, kisebb mennyiségben szállítanak vecsési savanyító üzemeknek, és román, szlovák, cseh feldolgozóknak.

A szabadföldön továbbra is a mintegy 30 éve bevezetett technológiát alkalmazzák (Fotó: Pixabay)

Egyfajta szociális hálót képeznek a térségben

Náluk a szabadföldön továbbra is a mintegy 30 éve bevezetett technológiát alkalmazzák: a konzervuborkát hálós támrendszer mellett nevelik, a talajtakaró fekete fólia alatt fut a csepegtetőcső, a zömmel a KITE-nél neveltetett, április végén, május elején ültetett palántákat pedig kezdetben fátyolfólia-alagúttal védik a hidegtől. A későbbi esetleges jégkárra mind több gazda köt biztosítást.

Az intenzív kordonos technológia kidolgozásában, meghonosításában Oroszi István édesapja, néhai Oroszi István végzett kiemelkedő munkát, és a Szatmár-Tiber tész megalakítása is a nevéhez fűződik.

A Szatmár-Tiber tész jelenleg mintegy 700 tagot számlál. Nagyon sok a nehéz anyagi körülmények között élő termelő, ezért az integráció különösen fontos. A tészek egyfajta szociális hálót is képeznek a szatmári térségben.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás