Levágatta és karácsonyi partiján tálaltatta fel egy dél-mexikói állatkert igazgatója az állatkert négy kameruni törpekecskéjét − közölték a helyi hatóságok.

Fernando Ruíz Gutiérrez, Guerrero állam környezetvédelmi hivatalának vadvédelmi igazgatója szerint az állatkert vezetője veszélyeztette ezzel a vacsoravendégek egészségét is, mivel az állat húsa emberi fogyasztásra alkalmatlan − közölte az MTI. 

Fotó: Pixabay - illusztráció

José Rubén Navát január 12-én leváltották a guerrerói székhely, Chilpancingo de los Bravo állatkertjének igazgatói tisztségéből, miután az intézményben elpusztult egy szarvas. Illetékesek helyi idő szerint kedden közölték: az ügyben indított nyomozás során azt is megállapították, hogy feltehetően Nava utasítására eladtak, illetve megettek bizonyos állatokat. Gutiérrez hivatala szerint egy zebrát szerszámokra cseréltek – bár ez utóbbiakat nem találták meg az állatkert területén –, egy szarvast és egy Watusi marhát pedig magánszemélyeknek számlák nélkül eladtak. 

Azt egyelőre nem tudni, hivatalosan is vádat emelnek-e a volt igazgató ellen.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás