Indiában regisztrálták a madárinfluenza okozta első halálesetet - közölte a helyi sajtó. A Times of India című lap az All India Institute of Medical Sciences (AIIMS) intézet forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a betegség áldozata egy tizenegy éves fiú, aki július 20-án, kedden halt meg. Az újság szerint a gyermeket július 2-án szállították be az intézetbe magas lázzal és köhögéssel. Az orvosok azt hitték, hogy koronavírus-fertőzés miatt beteg, amikor azonban a tesztek negatív eredményt hoztak, a további vizsgálatok megállapították, hogy madárinfluenza-vírus okozta betegségben szenved. 

Az MTI számolt be róla, hogy folyamatban van mindazoknak a felkutatása és azonosítása, akik kapcsolatba kerülhettek a fiúval. Indiában az elmúlt 15 évben többször is kitört a madárinfluenza-járvány, amely többnyire vadon élő és házi szárnyasokat érint. Eddig azonban hivatalosan nem jeleztek a vírussal összefüggésbe hozható halálesetet. A közegészségügyi szakértők körében riadalmat keltett az első halálos áldozat.

Meghalt egy 11 éves gyerek a madárinfluenza miatt Indiában - képünk illusztráció

Gyakori betegség, ritka zoonózissal

A madárinfluenza betegség gyakori a szárnyasok körében, de néha átterjed az emberre is. A tüdőt, az orrot és a torkot támadja meg. Világszerte számos halálesetet jelentettek már a fertőzés miatt. A kockázati csoportba tartoznak a gyermekek és az idősek, valamint a krónikus betegségekben szenvedők. Idén januárban Indiában súlyos madárinfluenza-járvány tört ki. A vírust elhullott vadon élő és házi szárnyasoknál mutatták ki Himácsal Prades, Madhja Prades, Kerala, Rádzsasztán, Uttar Prades, Harijána, Gudzsarát, Mahárástra államokban, valamint a főváros, Újdelhi körzetében.

Hogyan lehet védekezni a madárinfluenza ellen?

A sikeres védekezéshez megelőző intézkedésekre és a betegség korai észlelésére van szükség - írta a Nébih. A megelőző intézkedések körébe tartozik az általános járványvédelmi szabályok szigorú betartása, mely az állattartók felelőssége:

  • a vadon élő madarak távol tartása (az épületek folyamatos karbantartása, a szellőzőnyílások rácsainak ellenőrzése, a hálók ellenőrzése, stb.);
  • állományok egyszerre ki- és betelepítése, közte alapos istállófertőtlenítés;
  • biztonságos helyről történő ivóvíz- és takarmányellátás;
  • gépjárművek, szállítóeszközök, tálcák és egyéb eszközök alapos tisztítása, fertőtlenítése;
  • a személyi higiénia fokozott betartása, kéz- és lábbeli alapos tisztítása, fertőtlenítése, telepi munkaruha / látogatóknak védőruházat
  • az állattartó telepen lévő természetes vizek, belvíz, pocsolyák, mocsarak felszámolása, a takarmány biztonságos, zárt helyen tárolása.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás