Élénkülnek a tőzsdén a spekulánsok. Ezt mutatja, hogy a pálmaolaj ára 13, a szójaolajé pedig 8 éves csúcsra emelkedett. Mindezt úgy, hogy közben a világ szójatermése jó volt, minden bizonnyal el fogja érni a 2019. évi rekordot. Az olajár növekedése árnövelő hatású a növényi olajok piacán, hiszen ezek egy része bioüzemanyag lesz. Az árnövekedést átmenetileg az is segítette, hogy a globális pálmaolaj-készletek februárban csökkentek. Azonban azóta Malajzia 15 százalékkal fokozta a termelését. Ennek elméletileg 8-10 százalékos áresést kellene hoznia a tőzsdén az elemzők szerint.

A Mezőhír számolt be róla, hogy nagyobb a baj a vártnál gyengébb argentin szójatermés miatt. A Buenos Aires-i (BAGE) szakértők március 11-én 44 millió tonnás eredményről adtak hírt, míg az amerikai elemzők az USDA márciusi jelentésben még 47,5 millió tonnával számoltak. Az eltérés igen nagy. Ennek hatására a chicagói tőzsdén a szójaolaj jegyzése tonnánként 1208 dollárra emelkedett, a szójadara pedig 444,4 dollárra nőtt.

Tőzsdeinfók: Argentínában gyengébb lett a szójatermés a vártnál, a maláj pálmaolaj pedig visszatérítette az előzetesen kalkulált esést

Rekord a brazil szójából

Eközben Brazíliában rekordtermés lett a szójából. A dél-amerikai ország 135,1 millió tonnával mindenkori csúcsot állított be. Ez az USDA legfrissebb becslését is túlszárnyalja, ami 134 millió tonnáról szólt. Ennek következtében a brazil export is történelmi csúcsot érhet el 86,2 millió tonnával. Ezt a pozitív változást viszont a tőzsde még nem akarta beárazni - írták. A szójababbal kapcsolatos híreinket erre a hivatkozásra kattintva lehet elolvasni.

A szójaolaj

A szójaolaj gazdag többszörösen telítetlen zsírsavakban, köztük linolénsavban is. Különlegessége még a magas lecitintartalom, amely mintegy 1,5-3,5 százalékot tesz ki. Ezenkívül nagy mennyiségben E-vitamint, a szójafehérje pedig sok fito-ösztrogént tartalmaz. Miután a bélbaktériumok átalakítják, ez az anyag fontos szerepet játszik a hormonális eredetű rákos megbetegedések kialakulásának megelőzésében - írja róla a Wikipedia.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás