Hirdetés
Mégsem a Zika okozza a mikrokefáliás megbetegedéseket?
Az utóbbi időben nagy port kavart a hír, amely szerint a mikrokefália nevű fejlődési rendellenességben szenvedők száma jelentősen megugrott. Ennek okozójaként több okot is felsoroltak a szakemberek, többek között az egyik egy hazánkban is használható növényvédőszer-hatóanyagot is.
Elsőként egy argentin orvoscsoport állt elő az ötlettel: hogy egy, a rovarokat még lárvaállapotban támadó permetszernek is köze lehet az említett betegség fokozott jelenlétéhez. A piriproxifén nevű szert (amelyről az argentin orvosok beszéltek) ennek köszönhetően például dél-brazíliában be is tiltották.
Egyébként a szert egy japán vállalat gyártja. Természetesen nem csak Brazíliában használják, a világ 40 országába exportáltak a termékből az elmúlt 20 év alatt. Hazánkba is.
Hirdetés
Éppen emiatt a tény miatt mondja azt a WHO, hogy a piriproxifén nem okozhatja a betegség szaporodó megjelenéseit. Amennyiben a szerhez köthető lenne a mikrokefália, úgy sokkal kiterjedtebben, több országban is érezhető lenne a betegség megjelenésének megugrása. További kétségre adhat okot, hogy olyan helyeken is megjelent a betegség, ahol nem került piriproxifén az ivóvízbe.
Az argentin kutatók egy növényvédőszert okoltak, de ez a feltevés megdőlni látszik (Fotó: croplands.com.au)Az is az argentin orvosok eredményei ellen szól, hogy a szert a 2013-2014-es francia-polinéziai mikrokefáliás esetekkel nem sikerült kapcsolatba hozni. Ráadásul a mostani járvány kiindulópontjának számító Recife környékén sem használták soha.
Ezzel továbbra sem kerültünk közelebb a mikrokefália terjedés okának megállapításához. Első számú gyanúsított továbbra is a Zika-vírus marad. Erről bővebben IDE kattintva olvashat!
Forrás: index.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés