Hirdetés
Milliárdokat költ a KALL Ingredients Kft. a kukoricakeményítő előállítására
Új termék piaci bevezetéséről, és az azt lehetővé tévő több mint 3 milliárd forintos fejlesztésről döntött az Opus Global Nyrt. leányvállalata, a KALL Ingredients Kft. A cég magas hozzáadott értékű élelmiszeripari alapanyagokat, valamint takarmány alapanyagokat állít elő kizárólag GMO-mentes magyar kukoricából. A gyár Szolnok mellett, Tiszapüspöki iparterületén található.
Az MTI tájékoztatása a KALL közleményére hivatkozva írta meg, hogy az évi félmillió tonna kukoricát feldolgozó cég főtermékei jelenleg a különböző folyékony kukoricaszirupok, valamint az élelmiszer- és gyógyszeripari minőségű alkoholok. A fejlesztésen belül megvalósuló szárítóberendezés és a hozzátartozó teljes infrastruktúra telepítésével a jövőben kukoricakeményítő előállítására is képesek lesznek. Az idén indult fejlesztés 2022 elején fejeződik be, az új termékekkel ezt követően lépnek a piacra.

A KALL Ingredients Kft. GMO-mentes magyar gabonából cukor- és keményítőféleségeket, alkoholt, étkezési- és takarmány alapanyagokat állít elő. A termékeik alapanyagaként egész évben, folyamatosan vásárolnak fel Magyarországon termelt, GMO-mentes, szárított takarmány kukoricát.
Hirdetés
Minőségi követelmények
- Megfelel az MSZ 12540-98 sz. magyar szárított takarmány kukorica szabványnak, valamint a magyar és EU-s mindenkor érvényben lévő egészségügyi és növényvédelmi előírásoknak
- Nem tartalmazhat genetikailag módosított organizmusokat és antibiotikumot, a jogszabályi előírásokban meghatározott mértéknél magasabb koncentrációban nehézfémeket, mikotoxinokat, dioxinokat, peszticideket, gyommagvakat, élő vagy holt kártevőket
- Érésgyorsító és deszikáló alkalmazása nélkül termesztették
- Nem kezelték tiltott növényvédelmi szerrel, nyomonkövethetősége dokumentált és megfelel a 178/2002 EK rendelet 18. cikkelyében foglaltaknak
- Aflatoxin B1 tartalma nem haladja meg a 3 ppb, DON-toxin tartalma pedig a 2 mg/kg értéket
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés