Korán érkezett a tavasz, így sok helyen már a tavaszi vetés végéhez közelednek a gazdák. Cikkünkben elolvashatják, hogy állnak a gazdák, mekkora területen vetettek, illetve mire számítanak a vetéstervek szerint.

A napraforgó és a kukorica esetében már javarészt befejeződött a vetés. A tavaszi vetésű területek nagysága az idén 2,32 millió hektár, hétezerrel több mint tavaly. Úgy néz ki, április közepéig a terület 46 százalékával sikerült végezniük a termelőknek – derül ki az Agrárgazdaság Kutató Intézet adataiból.

Vas megyében tavasszal összesen csaknem 52 500 hektáron került földbe a mag, a vetési szándék szerint minimális területen, pár száz hektáron kukoricát és egyéb tavaszi növényeket vetnek még el. A tavaszi árpát mintegy 5710 hektáron, a szóját 3452 hektáron, a zabot pedig 878 hektáron vetették el. Napraforgót csaknem 6900 hektárnyi területen termelnek. A tavaszi vetésű növények közül a legnagyobb (28352 hektár) a szemes kukorica vetésterülete, további közel 4200 hektáron pedig siló- és vetőmag kukorica került a földbe.  Mintegy 55281 hektárnyi területen befejezték az őszi kalászosok gyomirtását és tápanyag utánpótlását. Az őszi búzát csaknem 44 500 hektáron, a rozst 740 hektáron, az őszi árpát 8452 hektáron, a triticalet pedig 4518 hektáron vetették el ősszel. Az őszi káposztarepce vetésterülete megközelíti a 19 ezer hektárt.

Mire számítanak a gazdák?

A vetéstervek szerint a gazdák 1,247 millió hektárra szántak kukoricát, 620 ezerre napraforgót, az előbbi terület azonos a tavalyival, az utóbbi azonban 20 százalékos bővülésre utal.

Forrás: MTI alapján

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás