Lezárult a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. teljes személyi állományának tesztelése, a csaknem 900 ember közül 5-nél mutatott pozitív eredményt a COVID-19 koronavírus vizsgálat. A cég közleménye szerint az állami tulajdonú vállalkozás munkavállalói között szeptember közepén jelent meg a koronavírus. Lázár János, a Ménesbirtok által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, Kovács Norbert vezérigazgató és a menedzsment a kapcsolattartási rend szigorításáról, óvintézkedések bevezetéséről, valamint a személyi állomány teljes körű teszteléséről döntött.

Az elmúlt időszakban a mintegy 450 dolgozó és 120 alkalmi munkavállaló mellett minden szerződéses jogviszonnyal a gazdaság területén dolgozó szakember, valamint a Ménesbirtok által fenntartott Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 300 diákja és a teljes tantestület tesztelése megtörtént. A csaknem 900 érintett közül 5 embernél mutatott ki a vizsgálat pozitív koronavírus fertőzési eredményt, amelyet a cég vezetése haladéktalanul jelzett az illetékes hatóságok felé. Esetükben megkezdődtek a járványügyi protokoll szerinti hatósági intézkedések.

A Nemzeti Ménesbirtok 5 munkatársa fertőzödött meg koronavírussal a közelmúltban, a vállalkozás vezetése szigorú intézkedéseket vezetett be a biztonságos munkavégzés érdekében - Fotó: Magro.hu - CSZS

Szigorítások a Nemzeti Ménesbirtok területén

A vállalkozás továbbra is fokozott figyelemmel, rendszeres ellenőrzésekkel, szigorú óvintézkedésekkel, valamint folyamatos tesztelésekkel védekezik a koronavírus újabb megjelenése ellen. Mindezeknek köszönhetően a cég működése, gazdasági és a termelési tevékenysége zavartalanul folytatódik - áll a közleményben.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. elődje a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. egy mezőgazdasági vállalat volt Mezőhegyesen. Jogelődje az 1784-ben II. József magyar király rendelete alapján létrehozott Császári és Királyi Ménesintézet Mezőhegyesen kezdte meg működését. Attól kezdve minden ló eredete ismert volt, ami nagy előrelépést jelentett az átgondolt lótenyésztés érdekében. 2004 márciusában privatizációval jött létre a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. A magyar állam az 1097/2016. (II. 29.) Korm. határozat alapján, 2016. végén 2,1 milliárd forintért visszavásárolta a tulajdonát és a 9862 hektár földbirtokot. A ménesbirtok dolgozói létszáma akkor 520-550 fő volt.

2017. január 1-én megkezdte működését az újjászervezett Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., újraegyesítették a lótenyésztő ágazattal. Az Állami Ménes Kft. beolvadt a nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-be. Kiemelt ágazata lett a szolgáltatás is (különféle lovas versenyek) és a turizmus. A ménesbirtok újjászervezésére 22 milliárd forintot fordítottak. A célkitűzés szerint Magyarország legerősebb agrárcége jön létre néhány éven belül. 2018 szeptemberében Lázár Jánost jelölték ki a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztossá. A Ménesbirtok és Tangazdaság szervezett bemutatókkal igyekszik megismertetni ágazatai részletes működését az érdeklődőkkel - írta cikkünk szerkesztésekor a Wikipedia.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás