Nem sikerült megúsznunk a tojásbotrányt. Nagyon nem. Immár ugyanis másodjára mutatták ki hazai tojástételben a fipronil szer maradványait.

Az Európában kirobbant tojáshamisítási botrányt kezdetekor (kiderült, fipronillal szennyezett tételek kerültek forgalomba a kontinensen) Magyarországon is ellenőrzéseket indított a Nébih annak érdekében, hogy az esetleges, veszélyes tételeket ki tudják vonni a forgalomból. Az ellenőrzések eredményesnek bizonyulnak, ugyanis a múlt héten már fény derült egy szállítmányra, amely fipronillal szennyezett tojáskészítményeket tartalmazott.

Magyar tojás is szennyezett már a fipronil vegyszerrel
 

Most azonban újabb veszélyes tételre bukkantak az ellenőrök. Egy ellenőrzés során fipronilt mutattak ki egy magyar származású friss tojás tételben a NÉBIH laboratóriumában. Az érintett tétel tojáson feltüntetett azonosítója: „3HU1503T03/4”. A hatóság haladéktalanul megkezdte annak vizsgálatát, hogy hogyan történhetett a szennyezés, illetve, az eset kapcsolódik-e az Európán átívelő állatgyógyászati szerhamisítási ügyhöz. A hatóság elrendeli a tétel forgalomból történő kivonását.

A termék fogyasztása gyermekek számára nem ajánlott – áll a Nébih közleményében. Tekintettel arra, hogy a fipronil szennyezettséggel kapcsolatban feltárt hamisítási ügy szinte egész Európára kihat, ezért az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az „import” tételek mellett a hazai tojások ellenőrzésére is kiemelt figyelmet fordít.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás