Hirdetés
Nagy bajba kerülnek azok a gabonatermesztők, akik nem változtatnak
Lehet még mit javítani a hazai gabonatermesztésen, hiszen míg a világon folyamatosan nőnek a termésátlagok, addig Magyarországon a kukoricáé és a búzaé is stagnál - mondta egy siófoki konferencián Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. A szakember szerint bajban lesznek azok a gazdák, akik nem tudnak többet termelni búzából jövőre, mert ha a jelenlegi folyamatok változatlanul mennek tovább, akkor egyre nagyobb lesz az árbevételhiány.
Ahhoz, hogy a 2019-es esztendő gabonatermesztését értékelni lehessen, 2018 augusztusáig kell visszanyúlni. Ekkor egy egészen idén március végéig tartó, fél éves csapadékhiány volt Magyarországon - mondta Petőházi Tamás a Portfolio Agrárszektor 2019 konferencián. Ehhez képest májusban nagyon sok eső esett, ráadásul a hónaphoz képest szokatlanul alacsony hőmérséklet volt. A gazdáknak ilyen körülmények között kellett elkezdeni, illetve félbeszakítani a tavaszi munkákat. Ez az időpont éppen a búza virágzásakor volt, amely ezért több helyen is elhúzódott. Továbbá sok megyében voltak növényvédelmi problémák. Sok helyen nem lehetett rámenni a földekre, így a termelők nem tudtak megfelelően dolgozni, illetve a kártevők ellen védekezni.

Búza és napraforgó, termésátlagok
Magyarországon idén az őszi búza termésátlaga hektáronként 5,2 tonna lett, ami nagyon kevésnek számít. 2020 közepére nagy bajban lesznek azok a gazdák, akik ez alatt, vagy éppen ezen a szinten tudnak majd termelni - mondta Petőházi Tamás. A magyar és az uniós gazdák között az a legnagyobb különbség, hogy a hazai termelőknek hektáronként 100-150 ezer forint árbevételhiányuk van a nyugat-európaiakhoz képest. Az elnök szerint mindenképpen növelni kell a termelést, hiszen a termésátlag a világpiacon folyamatosan nő, és a magyar gazdáknak tartaniuk kell ezzel a lépést ahhoz, hogy versenyképesek lehessenek. Sokkal jobb a helyzet a napraforgó esetében. 2019-ben hektáronként 3 tonna volt a termésátlag Magyarországon, ami világrekordnak számít, hiszen ennyit senki sem tud termelni - mondta. Bár augusztusban még egy tonnával többre számítottunk, kukoricából 8 tonnás hektáronkénti átlaggal zártuk az évet. Ezen is lenne mit javítani, és jó volna elérni a 10 tonnás hektáronkénti termésátlagot, ahhoz, hogy megfelelő legyen a termelők árbevétele. A teljes cikket itt lehet elolvasni.
Hirdetés
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés