Medvét észleltek a Miskolci Önkormányzati Rendészet kamerái vasárnap éjjel. Pontosan 0:38-kor tűnt fel a Lyukóvölgybe vezető Testvériség utcán, majd a villamossíneken haladt a város felé, később visszafordult a Torontáli utcára. Ezután 0:49-kor az Őzugró utca felé haladva eltűnt a kamera látószögéből. A rendészek értesítették a rendőrséget, az önkormányzat pedig felvette a kapcsolatot a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Vadaspark szakembereivel. A rendészek lovas polgárőrökkel keresik a medvét.

Néhány nappal korábban a Lyukóvölgyben lakók figyeltek fel medvenyomokra az esőtől felázott, sáros talajon a Magyar tanyán. Az egyik kerítésen pedig az állat bundájából származó szőrcsomókat is találtak. A miskolci önkormányzat arra kérte a polgárőrséget és az önkormányzati rendészet munkatársait, hogy a területen járőrözve fokozottan hívják fel a környéken élők figyelmét az esetleges veszélyekre. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei arra figyelmeztettek, hogy a medvét kerülni kell. A közleményük szerint a medvével nem kell barátkozni, bármilyen korú is legyen, a bocsok közelében nagy valószínűséggel az anya is ott van. A legtöbb konfliktus pedig éppen az anyamedvékhez köthető.

Medve kóborol Miskolcon és környékén, a hatóságok nagy erőkkel keresik, hogy visszaterelhessék az állatot az erdőbe - képünk illusztráció

A nemzeti park szakreferense szerint a medve – főleg a tél közeledtével – a nyugalmat, az erdőt keresi. Minden bizonnyal szeretne visszatérni az otthonába. Amennyiben a szakemberek megtalálják a medvét, megpróbálják visszaterelni az erdőbe. Az önkormányzat rendészei a kutatással párhuzamosan sorra tájékoztatják a lakosságot a kóborló állatról és felhívják figyelmüket az óvintézkedésekre. A helyszínen járt Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere, aki mind a szakemberekkel, mind a rendészekkel folyamatosan egyeztet. Hétfő délután tovább erősödött a kutatás lovas polgárőrök segítségével - írta a Boon.hu.

A szakemberek kérnek mindenkit, hogy amennyiben medvével találkoznak, a következőknek megfelelően járjanak el:

Erdőjáróknak
  • Ha erdőben járunk, azt a kijelölt turistautakon tegyük!
  • Kerüljük az átláthatatlan sűrűket, bozótosokat!
  • Ha nem szükséges, ne menjünk napnyugta és napkelte közötti időben az erdőbe!
  • Tegyük egyértelművé a medvék számára, hogy közeledünk: ne járjunk nesztelenül!
  • Társaságban beszélgessünk!
  • Egyedül járva használjunk zajkeltő eszközt: például csengőt vagy rádiót!
  • Ne használjunk fejhallgatót!
  • Ha véletlenül mégis találkozunk a medvével, és az állat nem vett észre minket, akkor lehetőleg feltűnés nélkül, halkan, a medvét szemmel tartva, hátrálva távolodjunk el a helyszínről!
  • Ha a medve két lábra áll, azt a jobb tájékozódás érdekében teszi.
  • Ha a medve észrevesz, ne próbáljuk elzavarni!
  • Ne nézzünk a szemébe!
  • Ne fordítsunk neki hátat!
  • Ne akarjunk elfutni, mert gyorsabb nálunk!
  • Autós találkozás esetén ne hagyjuk el a járművet!
  • Ne etessük!
  • Ne próbáljuk közelről lefényképezni (pl. szelfizni)!
  • Ha a medve közelebb merészkedik, ne provokáljuk, és ne tegyünk hirtelen mozdulatokat!
  • Kutyasétáltatás és kutyával való vadászat esetén tartsuk szem előtt, hogy a medve elől menekülő kutya a gazdához fog visszafutni védelemért, nyomában a támadó medvével.
  • Ne vigyünk magunkkal erős illatú élelmiszereket!
  • Ne vigyünk magunkkal halkonzervet és cukrozott sűrített tejet!
  • Ne hagyjuk magunk után az élelmiszer maradékát, és annak csomagolóanyagát sem!
  • A maradékot lehetőleg szagmentesen csomagoljuk el, úgy vigyük tovább magunkkal!
  • Sátorozáskor az élemet a sátortól távol eső fára függesszük fel!
  • Az erdei kerékpározás növeli a meglepetésszerű találkozás veszélyét!
A környéken lakóknak
  • A kerítésen kívüli kerti és konyhai hulladéklerakót számoljuk föl!
  • Ne dobjunk élelmiszer-maradékot a komposztba!
  • A kukát csak a szemétszállítás napján tegyük ki az útra!
  • A haszonállatokat zárt helyen éjszakáztassuk!
  • A méhkaptárakat az erdőszegélytől távol helyezzük el!
  • Alkalmazzunk megfelelően képzett, nagy testű kutyákat!
Gazdálkodóknak
  • A medve látogatására ott lehet számítani, ahol a gazdálkodási egység és az erdő határa közel esik egymáshoz. A külföldi tapasztalatok alapján az erdőhatártól 500 méterrel távolabb a károkozás lehetősége elenyésző.
  • Alkalmazzunk 5–8000 V feszültséget biztosító több szálas (lehetőség szerint 6 szál) villanypásztort! A legfelső szál 120 cm magasan legyen!
  • Építsünk visszahajló felsőrésszel rendelkező, masszív kerítést a vagyontárgyak körül!
  • Használjunk vadriasztó módszereket!
  • A haszonállatokat zárt helyen éjszakáztassuk!
  • A méhkaptárakat az erdőszegélytől távol helyezzük el!
  • Alkalmazzunk megfelelően képzett, nagy testű kutyákat!

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás