A világon termelt mézek csaknem 75 százalékában találtak rovarirtószer-maradványokat svájci kutatók. Szerintük bár az élelmiszerekre vonatkozó küszöbértéktől messze elmaradó mennyiségről van szó, a neonikotinoidok napi szintű fogyasztása esetén azonban ekkora dózis is hosszú távú egészségi problémát eredményezhet.

A Neuchateli Egyetem szakemberei az összes lakott kontinensről, mintegy 200 mézmintát vizsgáltak meg - írja az MTI. A kutatók a neonikotinoidok körébe tartozó, a mezőgazdaságban széles körben alkalmazott öt rovarirtószer – acetamiprid, klotianidin, imidakloprid, tiakloprid és tiametoxam – nyomai után kutatva elemezték a mintákat.

Négyből három mézben neonikotinoidok jelenlétét mutatták ki

A Science című tudományos folyóiratban közölt eredmények szerint a mézek háromnegyedében mutattak ki legalább egyféle neonikotinoid jelenlétét. A szennyezett mézek 30 százaléka egy, 45 százaléka kettő vagy több, 10 százaléka pedig négy- vagy ötféle neonikotinoidot tartalmazott.

Az európai, észak-amerikai és ázsiai mézmintákban fordultak elő legnagyobb mennyiségben ezek a növényvédőszerek. A tanulmány szerint bár az ember által fogyasztott élelmiszerekre és az állateledelekre vonatkozó európai uniós küszöbértéknél alacsonyabb mennyiségről van szó, a növényvédőszerek így is kockázatot jelenthetnek az egészségre.

"Az átlagos koncentráció – a mézekben – 1,8 nanogramm volt grammonként. Az élelmiszerekre vonatkozó küszöbérték egyébként 10 és 50 nanogramm között mozog grammonként, molekulától függően" – mondta Alexandre Aebi, az egyetem kutatója. “Ugyanakkor muszáj figyelembe vennünk, hogy napi szinten fogyasztunk mézet. Ezért fontos, hogy tanulmányozzuk egyrészt ezen alacsony dózisok hosszú távú hatását, másrészt a különböző szerek együttes jelenlétéből fakadó koktéleffektus következményeit".

Korábbi tanulmányokra visszautalva a szakemberek azt is felidézték, hogy a neonikotinoidok egyebek között az immunműködés romlását, valamint fejlődési visszamaradást is okozhatnak gerinceseknél.

A neonikotinoidok hamar népszerűvé váltak

A neonikotinoidok akkor váltak népszerűvé, amikor a kártékony rovarok ellenállóvá váltak más vegyületekkel szemben. Így mára ezek lettek a világ legszélesebb körben használt rovarirtószerei. Általában nem a levelekre permetezik az anyagot, hanem bevonják vele a magokat, így védelmet nyújt a talajban élő kórokozók ellen. Később a csíra magába szívja a növényvédőszert, így a növény védelmet nyer a rovarok ellen. A neonikotinoid azonban bejut a pollenbe és a nektárba is, így veszélynek teszi ki a beporzókat is.

A most vizsgált minták több mint egyharmadában találtak olyan mennyiségű neonikotinoidot, amely káros a méhekre és feltehetőleg más beporzókra is.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás