A zöldség és a gyümölcs egészséges táplálékként él a köztudatban. Ezt az állítást azonban fenntartásokkal kell kezelnünk. A zöldségek között ugyanis van több olyan is, amit csak bizonyos korlátok között érdemes fogyasztani és nem is annyira egészséges, mint gondolnánk. Ráadásul ezek egyikének termelésében Magyarország a világ élmezőnyébe tartozik és hazai lakosság egyik kedvencének is számít.

Egyes szakértők úgy gondolják, hogy van a zöldségek között egy, amiből nem árt csak óvatosan fogyasztani. Ez pedig nem más, mint a csemegekukorica. A Harvard egy 2015-ös kutatásából az derült ki ugyanis, hogy ez a növény tehető leginkább felelőssé az elhízásért. A kutatók 20 éven át vizsgálták 130 ezer ember étrendjét és életmódját, és ez alapján jöttek rá az összefüggésre.

A csemegekukorica nem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik (Fotó: Pixabay, evgen-orlova)

A csemegekukorica mellett a krumpli és a borsó nagy mennyiségben történő fogyasztása sem javasolt, ugyanis a kutatások eredményei alapján nem tekinthetők diétabarát zöldségnek.

A három közül a kutatók a legegészségtelenebbnek a csemegekukoricát tartják. Olyan magas glikémiás indexe van, ami miatt nem kedvez a vércukorszintünknek, éppen ezért ajánlott mértékkel fogyasztani belőle. Bár nyáron elég nehéz ellenállni a főtt kukoricának, mégis jobb döntés lehet bármilyen más zöldséget vagy gyümölcsöt elfogyasztani, mint egy cső kukoricát megenni.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás