A napraforgóval foglalkozóknak nem újdonság – de szerintünk senkinek sem – hogy a növény tányérja követi a nap járását. Azonban mint kiderült, nem minden egyed teszi ezt.

A napraforgók tányérjai folyamatosan mozgásban vannak a fejlődésük egy fázisáig, ugyanis megfigyelések szerint csak a fiatal napraforgók fordulnak a nap felé. A kifejlett növények –ezzel ellentétben - kelet felé fordulnak és úgy is maradnak, amíg nem jön a kombájn és vágja le őket.

Furcsa növény a napraforgó, növekedését ugyanis szakaszosság jellemzi. Nappal a növény egyik oldala, míg éjszaka a másik oldala növekszik. Ebből adódik a sokak számára oly csodálatos nap felé forgás jelensége.

Csak a fiatal napraforgó forog a Nap felé, a virágzó növények már 'leállnak' a forgással
 

Nappal a szár keletre eső része nyúlik, éjszaka pedig a nyugati oldal. Így a napraforgó keletről nyugat felé fordulva követi a nap járását, éjszaka pedig visszatér a kiinduló pozícióba. Nem céltalan ez a forgás: kiderült, a napraforgó azért végzi ezt a mozgást, mivel így képes magasabbra növekedni. Ezt úgy vették észre, hogy több napraforgót lekötöztek úgy, hogy ne tudjanak forogni. Az így lefogott növények lassabban növekedtek és a végső magasságuk sem érte el a megszokottat.

Sőt, a fejlett napraforgók sem véletlenül fordulnak kelet felé és nem mozdulnak többé. Így ugyanis jóval több porzó rovar látogatja meg a virágokat, mint a kontrollcsoportként használt, némi erőszakkal nyugat felé fordított virágokat. Ennek az lehet az oka, hogy a kelet felé fordított virágok gyorsabban felmelegszenek, mint a nyugatra nézők, a méhek pedig sokkal jobban kedvelik a melegebb felületű virágokat.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás