Összesen 33 kukorica hibrid vett részt a GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérletében 2018-ban. A Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben szervezte meg a kukorica posztregisztrációs fajtakísérleteket. A kukorica hibrid fajtavizsgálat 2018. évi eredményeiből szemezgettünk. A szakmai felügyeletet tavaly is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosította. A 9 tagú testületben a gazdálkodók, feldolgozók, kereskedők és fajtatulajdonosok egyaránt jelen vannak. A kísérleteket a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végezte és értékelte.
Kukorica hibrid fajtavizsgálat 2018: tavaly a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó összesen 33 hibridet vizsgáltak a szakemberek.
A fajtakiválasztás egyik szempontja az volt, hogy a 2018-ban újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megadták az esélyt a versenyben való részvételre azáltal, hogy az állami elismerés után közvetlenül beemelték a kísérletbe.
„A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Gabonatermesztők Országos Szövetségével megvalósított kísérlet célja továbbra is ugyanaz: az objektív eredmények birtokában a gazdálkodók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhassanak” - mondta Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
Ezek a hibridek teljesítettek kiemelkedően a szemtermést vizsgálva:
  • A szemes kukorica korai fajták (FAO 300-399) közül a legnagyobb szemtermést Iregszemcsén és Debrecenben mérték a P9363 hibridnél, 16,44 illetve 16,01 tonna/hektárral.
  • A középérésű fajták (FAO 400-499) között a KWS Kashmir 16,28 és Debrecen végzett az élen, ezt követte a KWS Durango hibrid 16,08 tonnával hektáronként, Iregszemcsén pedig a P0023 hibrid 16,05-ös eredménnyel.
  • A késői érésű fajták (FAO 500- ) között a P9911 Iregszemcsén 15,91 tonna szemtermést, Debrecenben pedig 15,87-es eredményt hozott, a harmadik helyre pedig a P0216 futott be 15,79 tonnával Tordasról.
Így teljesítettek a kukorica hibridek a tavalyi fajtakísérletekben - Forrás: Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT)
A vetést megelőzően közjegyző jelenlétében kódolták a hibrideket
Ezzel a lépéssel a kísérlet kivitelezői és értékelői teljesen függetleníteni tudták magukat minden olyan körülménytől, amely befolyásolhatta volna őket munkájukban. A visszakódolásra csak azután kerülhetett sor, miután a fajtatulajdonosokkal is egyeztetve minden kérdést sikerült lezárni. A fentiek alapján világosan látható, hogy a kísérleti rendszer kivitelezésének szakmaisága és pártatlansága vitán felül áll - hangsúlyozta Takács Géza.
Ezeket az újításokat vezették be
A korábbi években a fajták érésdinamikai vizsgálata mindössze néhány helyszínre korlátozódott. Tavaly az állami elismerés hatósági vizsgálataiban alkalmazott standard fajták kísérletbe állításával minden fajta esetén FAO érték meghatározásra nyílt lehetőségünk. A vizsgált és megjelölt FAO értékek az eltérő évjárati körülmények hatásaként természetesen eltérést mutathatnak az állami elismerésben hivatalosan deklarált, illetve a fajtatulajdonosok által közzétett és publikált értékektől. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jogszabályi felhatalmazás alapján a vizsgálati eredmények - becsű módszer szerint értékelt - listáját ajánlati fajtalistaként kezeli és javasolja a hazai termesztők számára. Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a hazai kukoricatermesztést nagymértékben segítő, erős és jó terméseredményt produkáló fajtasort sikerült összeállítanunk - mondta a szakember. A fajtakísérletek eredményeiről elkészült összefoglaló kiadvány a Vetőmag Szövetség honlapjáról, ide kattintva tölthető le.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás