Hirdetés
Összefogás rókaveszettség ellen
Magyarország és Ukrajna megállapodás jött létre, melynek tárgya a rókaveszettség felszámolása. A megállapodással az érintett kárpátaljai és magyarországi területek mindinkább védetté válnak a járványos betegséggel szemben.
A közlemény emlékeztet: a veszettség mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás, amely a Kárpátalján élők védelmét is garantálja.
Ukrajnában a veszettség az elmúlt években - több száz háziállat és vadon élő állat halála mellett - emberi haláleseteket is okozott. Ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy már az ukrán országhatárokon belül sikerüljön megállítani a veszettség vírus terjedését - áll a közleményben. Így a kárpátaljai lakosság mellett Magyarország, illetve az Európai Unió területének védettsége is biztosítható.
Hirdetés
Ukrajnában az elmúlt években annyira elszaporodtak a veszett rókák, hogy a betegség már emberre is átterjedt, sőt, haláleset is volt már a veszettség miattA veszettség-felszámolási programban az Európai Unió is részt vállal. Társfinanszírozás keretében támogatja a vírus elleni vakcinák beszerzését, valamint annak kézi és repülőgépes kihelyezését Kárpátalján és a magyar határ mentén kijelölt, mintegy 10 ezer négyzetkilométeres területen.
A mostani megállapodás az idei vakcinázási kampányra vonatkozik, de várhatóan a következő évben is folytatódik, amire az Európai Unió társfinanszírozása is lehetőséget nyújt - olvasható a tárca tájékoztatásában.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés