A magyarországi gabonatermesztők bíznak a jó termésben, az állományaik szépen fejlődnek – mondta az MTI kérdésére a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Petőházi Tamás szerint a magyar gazdák mindent megtesznek a kiváló minőségért, és remélik, hogy idén nem kell jelentős csapadékhiánnyal szembesülniük. A termésmennyiséget ugyanakkor még nem lehet megbecsülni, hiszen a történelmi léptékű aszály tavaly sem ebben az időszakban, hanem a nyári hónapokban sújtotta az országot. 

A gabona világpiaci árát hónapok óta emeli az erős kínai kereslet, bár az európai árszint elmarad ettől – fogalmazott a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Petőházi Tamás üdvözölte az ukrán gabona importtilalmát, mert a szomszédos országból érkező szállítmányok az elmúlt hónapokban háttérbe szorították a gabonapiacon a belföldi termést. Bár az intézkedés hatásait még nem lehet felmérni, segíthet abban, hogy a raktárakban ragadt magyar gabona az aratásig vevőre találjon, így az idei termést biztonságosan el lehet majd tárolni. 

A magyarországi gabonatermesztők bíznak a jó termésben, az állományaik szépen fejlődnek – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, Petőházi Tamás - Fotó: FB

Véleménye szerint a megnyugtató megoldás nem csak a gazdák érdeke, hiszen a tagállamok polgárait is meg kell védeni az uniós előírásoknak nem megfelelő élelmiszertől. Az emberi és állati egészségre veszélyesnek ítélt növényvédő szerek, kockázatos hatóanyagok kivezetését az Unió már másfél évtizede elkezdte, az EU-n kívüli gabona viszont nem rendelkezik ilyen biztonsági garanciákkal. A fogyasztók joggal kérik számon, milyen előírásoknak felelnek meg az áruházakban kapható élelmiszerek, alapanyagaikat milyen körülmények között állították elő – fogalmazott Petőházi Tamás.

Az ukrán import gabona korlátozásának időtartama néhány hétig tart még

A Magyarországra történő behozatal korlátozása átmeneti jellegű és 2023. június 30-ig tart, ez elegendő idő lehet érdemi és tartós megoldást jelentő uniós intézkedések meghozatalára, az ukrán áruk teljes körű vámmentességének, a szolidaritási folyosók működésének átgondolására.

A Magyar közlöny 57. számában jelent meg az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 130/2023. (IV. 18.) Kormányrendelet, amely szerint a veszélyhelyzet ideje alatt a meghatározott, illetve érzékeny termékek nem hozhatóak be Magyarország területére, amennyiben azok Ukrajna területéről származnak - írták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás