Két évvel a juhászképzés beindítása után hétfőn sertéstelep-vezetők négyhetes oktatása kezdődött meg a Debreceni Egyetemen (DE). A képzés során a résztvevők sikeres, nyugati országok korszerű sertéstartási technológiáit tanulmányozzák.

A tananyagot magyar és holland szakemberek dolgozták ki, a gyakorlati sertéstelepi képzést és az elméleti oktatást is többnyire hollandok vezetik. Az elmúlt években több százmilliárd forint műszaki fejlesztés történt az állattenyésztési ágazatokban, vagyis a műszaki-technológiai háttere már megvan a korszerű állattartásnak.

Sertéstelep-vezetést is oktatnak már Debrecenben (Fotó: hage.hu)

A világszínvonalú genetika, illetve takarmányozási rendszer is elérhető a gazdálkodóknak, mégsem tudják azt a hatékonyságot, jövedelmezőséget produkálni, mint a hollandok, vagy a dánok, s ennek egyértelműen a szaktudásbeli különbség az oka. Míg Magyarországon egy kocától 22 hízót értékesítenek, Németországban 26-ot, Hollandiában pedig 28-at.

Az 50 jelentkezőből a kurzusra bekerült 25 sertéstelep-vezető egy hétig a holland Hypor cég gyakorló farmjain tanulmányozza az Európa-hírű holland sertéstartást. A tanfolyam résztvevői bizonyítványt kapnak, amelyet előképzésként ismernek el, vagyis kreditet érnek, ha valaki jelentkezik az egyetem állattenyésztési felsőfokú szakképzésére.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás