A skót kormány bejelentette, hogy betiltja a génmódosított gabona termesztését. A döntés szemben áll a brit kormány véleményével, amely szerint támogatni kell a GMO-növények és ezek alkalmazásának kutatását.

Skóciát világszerte gyönyörű természetes környezetéről, "tiszta és zöld státusáról" ismerik, a genetikailag módisított gabona termesztésének betiltása révén az országot még inkább így tartják majd számon.

Környezetvédő csoportok üdvözölték a döntést, agrárszervezetek és tudósok viszont sajnálkoztak miatta. A skót kormány több környezetvédő intézkedést hozott az utóbbi időben: idén már moratóriumot hirdettek a palagáz hidraulikus töréssel (fracking) való kinyerésének technológiájára. Megfigyelők szerint ezek az intézkedések azt jelzik, hogy a kormányon lévő Skót Nemzeti Párt (SNP) elutasító az új technológiák alkalmazásával szemben.

Skóciáról kialakult egy kép a világban, ennek megtartása érdekében tiltották be a GMO-növények termesztését
 

Richard Lockhead szerint azonban a skót élelmiszereket és italokat Skóciában és külföldön is természetes alapanyagaik és magas színvonaluk miatt becsülik, és emiatt kérhetnek értük prémium árat.

Az egyik legnagyobb skót agrár-érdekképviseleti szervezet, a National Farmers Union Scotland igazgatója emlékeztetett arra, hogy "más országokban alkalmazzák a biotechnológiát, ahol az megfelelő, és Skóciának is nyitottnak kellene lennie erre". Szerinte a génmódosított gabona egy ponton nagyon fontos szerepet játszhat majd a fenntartható mezőgazdaságban.

Anne Glover, az aberdeeni egyetem kutatója, a skót kormány és az Európai Bizottság korábbi szakértője azt hangsúlyozta, hogy a technológia révén például csökkenteni lehet a vegyszerek alkalmazását a mezőgazdaságban, ami a fogyasztók, a gazdák és a környezet javát is szolgálja. Más szakemberek rámutattak, hogy az Európai Unió által jóváhagyott GMO-növények biztonságosak az emberre, az állatokra és a környezetre is, így a skót kormány döntése szűkíti a gabonafajták körét, amelyekből a gazdák a jövőben választhatnak.

Forrás: MTI

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás