Már javában zajlik a Vilmos körte szedése. Az előzetes adatok alapján idén a megszokottnál 20-25 százalékkal kevesebb, mintegy 25 ezer tonnányi lehet a hazai termés körtéből, a minőség megfelelőnek ígérkezik – írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe. A július és augusztus hónapokban érő nyári fajtákra jellemző, hogy hosszú idejű tárolásra nem alkalmasak, friss fogyasztásra viszont igen. Jelentős képviselőik a Clapp kedveltje, a Guyot Gyula és a Vilmos körte. Ez utóbbinak nem a 2019-es lesz a legjobb szezonja, sőt.

Körtéből az éves termésmennyiség kiugró évben elérheti akár a 40 ezer tonnát, sok éves átlagban azonban az utóbbi évtizedben inkább 33 ezer tonna körüli volt - írta a NAK. Magyarországon a 3 legnagyobb körtetermő táj az Alpokalja, a Bodrogköz és Szatmár. Ezeken a főként ártéri területeken ugyanis több az eső, illetve kevésbé jellemző a légköri aszály. Hazánkban a termesztés az utóbbi években csökkenő eredményeket mutat. A területalapú támogatások adatai alapján 2017-ben 2342 hektár, 2018-ban pedig 2270 hektár körteültetvény volt hazánkban, ez 72 hektáros csökkenés az előző évhez képest. 2019-ben nem volt további lényeges területcsökkenés, 2264 hektárt mutatnak a friss adatok.

Nem ez lesz a Vilmos körte legjobb szezonja: az átlagos termésnél 20-25 százalékkal is kevesebbet szüretelhetnek le a magyar termelők - képünk illusztráció

Ez a körtehelyzet az idén az Unióban

Az Európai Unióban egyébként Olaszország, Belgium, Spanyolország és Hollandia a legjelentősebb körtetermelők, ezen országok önmagukban a magyar termésmennyiség sokszorosát produkálják. Az Alma-Körte Világszövetség (WAPA) adatai alapján az európai körte termésmennyisége az idén 2 millió tonna körüli lehet, ami 14 százalékos csökkenést jelent 2018. évhez viszonyítva. A jelentés szerint Spanyolország kivételével minden meghatározó termelő országban visszaeséssel számolnak, így körtéből az évtized második legalacsonyabb termése várható Európában. A visszaesés a tavalyi hőség és a nagy termés okozta túlterhelés, így az ezekből következő gyenge idei virágzás eredménye, de jelentős hatása volt a csapadékos periódusoknak is, aminek köszönhetően mintegy két héttel csúszik a betakarítás. Erről itt írtunk korábban bővebben.

Több tényező miatt szorul vissza a magyar Vilmos körte

Hazánkban a kevés megfelelő éghajlati adottságú terület, a szegényes alanyfajta-kínálat, az öntözés és a szakképzett munkaerő hiánya, az elöregedett ültetvények magas aránya, a hatékony növényvédő szerek kínálatának csökkenése, a körte kártevőinél a gyors rezisztencia kialakulása, valamint az újabb betegségek megjelenése nem teszi a körtét nagy területen, nagy terméshozamokkal és gazdaságosan termeszthető növénnyé. A körteültetvények nagy részében elsősorban az őszi fajták vannak, a gazdaságilag jelentős körtefajták többségét ősszel takarítják be. A Bosc kobak – amelyet Magyarországon a körték közül a legnagyobb területen termesztenek –, a Conference és a Hardy vajkörték a piacon igen kedveltek. Gyümölcsük szeptember közepétől októberig érik, és 2-2,5 hónapos tárolásra alkalmasak.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás