A Swedsteel-Metecno cég az agrárium legkülönbözőbb tevékenységeihez kínál könnyűszerkezetes csarnokokat – testreszabott megoldásokkal, egyedi méretekben.

Funkcionális és méretbeli szabadság

A Swedsteel-Metecno csarnoképületek testreszabott kialakításukkal szinte korlátlan mérettartományban a legkülönfélébb funkciónak is megfelelnek. A teljeskörű méretszabadság lehetővé teszi például az állattartást, a termények raktározását, és feldolgozó tevékenységek számára is megfelelő teret tud biztosítani.

De természetesen további funkciók is gazdaságosan megépíthetők a Swedsteel-Metecno igényekre szabott épületrendszereivel. A mezőgazdaságban ez jelenthet feldolgozó épületeket - például hűtőházakat, savanyítókat, sajtüzemeket, palackozókat, mézfeldolgozókat stb. De helyet kaphatnak bennük műhelyek, szervizépületek, gépszínek, magtárak is. A kisebb csarnokok alkalmasak a mezőgazdasági termeléshez is szükségszerűen kötődő, kiegészítő tevékenységek befogadására, azaz berendezhetők irodák, szociális helyiségek vagy éppen az értékesítést szolgáló terek.

Külön érdemes megemlíteni a mezőgazdasági KKV szektort, amelynek tevékenysége a legváltozatosabb mérettartományban és a számtalan funkcióra igényel csarnokokat, kiszolgáló épületeket. A Swedsteel- Metecno cég rendszerei és megoldásai minden esetben a konkrét beruházási igényre alakítva, optimális és gazdaságos eredményt céloznak!

Tartós, nagy teherbírású acél alapanyagok

A vállalat épületrendszereinek alapját a kiváló minőségű, nagy teherbírású tűzihorganyzott acél komponensek alkotják, amelyek magukba foglalják a tartószerkezeti elemeket, az egyrétegű, szigeteletlen, valamint a hőszigetelt burkolati megoldásokat, továbbá a rendszerekhez szükséges kiegészítőket, tartozékokat és kötőelemeket.

Az acélcsarnokok alapját a tüzihorganyzott acéllemezek adják
 

Az egyedi igények rugalmas kielégítésének kulcsa az a rendszerszemlélet, amely a statikai szerepet ellátó főtartó oszlopoktól és gerendáktól kezdve, a speciális csavarozott kötési módokon keresztül, a tető, illetve a homlokzat hőszigetelt vagy hőszigetelés nélküli („hideg”) burkolatának kialakításáig tökéletesen kompatibilis szisztémát alkot.

A Swedsteel-Metecno speciális megoldásai

Mezőgazdasági csarnokoknál sok esetben van igény hőszigetelés nélküli (ún. hideg-csarnokokra), amelyek ideálisak termény, vagy egyéb gépek, berendezések tárolására. Ilyen esetben javasolt a belülről páramegkötő filccel borított tetőburkoló lemezek alkalmazása. Ezzel a technológiai megoldással biztosítható, hogy a tetőfedő réteg két oldalán kialakuló hőmérséklet-különbség miatt a belső felületen lecsapódó párát a filcréteg magába szívja, megtartsa, és ezzel megvédje az alatta tárolt terményt és anyagokat.

Különösen állattartó telepek esetében praktikus a tetőfelületbe beázásmentesen illeszthető bevilágító elemek használata, amelyek biztosítják a belső tér természetes megvilágítását, mindezt rendkívül gazdaságos módon.

Hőszigetelt csarnokok tető- és falburkolatára nyújt kiváló megoldást a Swedsteel-Metecno önhordó szendvicspanelek rendkívül széles termékkínálata. Ezek a komplex, multifunkcionális elemek kétoldali, profilozott fémfegyverzettel és a köztük lévő hőszigetelő maggal rendelkeznek, amelyek együttesen felelnek a környezeti hatásokkal szemben való ellenállásért és a hőszigetelésért. A hőszigetelő anyag típusát, vastagságát és a panelek egyéb tulajdonságait a konkrét épületre vonatkozó műszaki követelmények (teherbírás, hőtechnika, tűzvédelem) határozzák meg.

Hőszigetelt panelekből is könnyen felhúzható egy acélcsarnok
 

Rugalmas műszaki rendszerek

A Swedsteel-Metecno csarnokok további nagy előnye, hogy kiválóan illeszthetőek már meglévő épületekhez, vagy hagyományos anyagokból készült szerkezetekhez is. A megfelelő állapotban lévő alapozás, falazat és tetőszerkezet, vagy tönkrement, elavult tetőfedés miatt beázó épületek esetén a tetőfedés cseréje egyszerűen megoldható a könnyűszerkezetes rendszerekkel, hiszen az új, tökéletesen vízzáró cserepes- vagy trapézlemezek, és a kiegészítők kis önsúlya nem jelent statikailag jelentős többletterhelést a már meglévő tartószerkezetekre, így igen gazdaságos megoldást nyújtanak.

Új épületeknél is célszerű lehet vegyes anyagú szerkezetekben gondolkodni, hiszen ezáltal a különböző anyagok előnyeit optimálisan lehet kihasználni. Például állattartó istállók esetén, ahol igény a nagy fesztávolságok áthidalása, gazdaságos megoldás a szilikát anyagú függőleges teherhordó szerkezetek (vasbeton pillér, téglafal) és könnyűszerkezetes acél rácsostartós födémrendszer alkalmazása. Ugyanis az állattartással együtt járó erősen korrozív hatású levegővel közvetlenül érintkező vakolt tégla falazat megfelelően ellenáll a környezeti hatásoknak, míg a nagy fesztávot gazdaságosan áthidalni képes könnyű acél rácstartó már nem érintkezik közvetlenül az agresszív levegővel. Sőt a külső tetőhéjazat és hőszigetelt paneles vízszintes álmennyezet között lehetőség van a technológiai, épületgépészeti rendszerek, berendezések biztonságos elvezetésére is.

Gyors kivitelezés - jelentős megtakarítás

A Swedsteel-Metecno könnyűszerkezetes csarnokainak további előnye a száraztechnológiás építési módnak köszönhető gyors kivitelezés, amely kiválóan leköveti az ágazat szezonalitásából fakadó igényeket, azaz a szűkre szabott kivitelezési határidőket. Ezt szolgálja az előregyártottság magas foka is, hiszen a tervekben megadott adatoknak megfelelően méretpontosan legyártva kerülnek az egyes elemek az építési helyszínre. Az egyedi jelöléssel ellátott elemek összeszerelése a tervek alapján könnyedén beazonosítva, gyorsan történhet. Ha figyelembe vesszük a könnyűszerkezetes elemek kis önsúlyából fakadó szállítási valamint a kivitelezés gyorsaságából fakadó munkaóra-megtakarításokat, akkor egyértelművé válik, hogy a Swedsteel-Metecno könnyűszerkezetes csarnokai rendkívül költséghatékony megoldást jelentenek.

A könnyűszerkezetes csarnokokkal a költséghatékonyságra is odafigyelnek
 

Mezőgazdasági felhasználás és jogszabályi megfelelőség

A mezőgazdaságban alkalmazott csarnokoknak nem csupán a leendő funkcióhoz kell alkalmazkodniuk, de számos szigorú előírásnak is meg kell felelniük. Az építtetőnek figyelembe kell venni építésügyi, biztonságtechnikai, tűzvédelmi, egészségügyi, állattartási, terménytárolási, környezet- és állatvédelmi rendeleteket, szabályokat. A Swedsteel- Metecno csarnokrendszerei rendelkeznek azokkal a tanúsítványokkal, amelyek a beruházók számára szavatolják, hogy az elkészült épület mind műszaki, mind biztonsági szempontból megfeleljen az elvárásoknak.

Pályázatok támogatása

A financiális tényezők, a korszerű műszaki megoldások, a csarnokok tartóssága, a rendszerek kiváló minősítései, a vállalat által adott hosszú távú garanciák összességükben olyan előnyöket jelenthetnek, amelyek a projektek megvalósítását támogató pályázatok elbírálása során is szerepet játszhatnak.

További információ a Swedsteel-Metechno egyedi acélcsarnokairól az alábbi oldalon található: http://www.swedsteel-metecno.com/

(x)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás