Lassan el kell fogadnunk, hogy kevesebb húst kell ennünk a jövőben. Na, nem egy új diéta miatt, hanem hogy csökkentsük a környezetünk károsítását. Szakértők szerint ugyanis az étrendünk megváltoztatásával tehetjük a legtöbbet környezetünk védelme érdekében.

Nap- mint-nap hallani a mezőgazdaság fenntarthatóságáról. Ez idáig elsősorban az élelmiszer-termelési rendszerek változásait jelentette, most már azonban a fenntarthatóságot inkább az étrend megváltozásához és a növekvő hatékonysághoz kötik a szakértők.

Ezt annak fényében mondják, hogy az elmúlt időszakban a kutatók több mint 740 féle termelési rendszert vizsgáltak meg, több mint 90 különböző típusú élelmiszer előállításához. A kísérletsorozatra azért volt szükség, hogy megértsék az összefüggéseket az étrendek, a mezőgazdasági termelési gyakorlatok és a környezeti degradáció között – írja az agronaplo.hu

Ideje lenne környezet-barátabbá tenni a tehéntartást
 

A vizsgálatok végeztével érdekes eredményeket kaptak a kutatók. A bio rendszerekről például kiderült, hogy kevesebb energiát használnak fel, mint a hagyományos mezőgazdaság, viszont a területhasználatuk jóval magasabb.

Sőt, üvegházhatású gázok kibocsátását tekintve nem jobbak, mint a hagyományos termelés és a tápanyag elszivárgása is igen magas volt a vizsgált talajokban.

Az is kiderült, hogy a legelőn tartott szarvasmarhák több területet igényelnek és több üvegházhatású gázt bocsátanak ki, mint az abrakon tartott testvéreik. Ebből úgy tűnhet, hogy a hagyományos gazdálkodást kell a jövőben is erőltetni, ettől azonban óva intenek a kutatók. Ehelyett az összes ismert rendszer előnyös részeinek kombinálásával kellene fenntarthatóvá tenni a mezőgazdaságot.

Pozitív hatással lenne a környezetre, ha kevesebb marhahúst fogyasztana az emberiség és helyette a sertés-, baromfi- és a halhúst helyeznénk előtérbe. Így egy nagyobb étrendi váltás igen pozitív befolyással lehetne a környezet fenntarthatóságára és az emberi egészségre.

De mi történhet, ha nem cselekszünk, és nem próbálunk javítani a mezőgazdasági termelésen és a szokásainkon?

  • 200-1000 millió hektár termőföld merülhet ki,
  • háromszorosára emelkedhet a műtrágya felhasználásának mennyisége,
  • ugyancsak háromszor annyi növényvédő szert használhatnak fel a gazdálkodók a jövőben,
  • 80 százalékkal emelkedhet az üvegházhatású gázok kibocsátása,
  • jelentősen megemelkedhet az étrenddel összefüggő betegségek gyakorisága.

Megéri változtatni.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás