A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság kiemelt feladata a túzok szabadtéri állományvédelmén kívül a veszélyeztetett fészekaljakból származó tojások mentése. A Dévaványán található túzokvédelmi állomást még 1978-ban alapították, ez volt az első ilyen Európában. A túzokvédelmi munka során eddig megközelítőleg 900 madarat helyeztek vissza a természetbe. Ez azért is nagy dolog, mivel a magyar túzokállomány nagyjából 1500 egyedből áll.

A mezőgazdaságban dolgozók többsége jól tudja, mi a teendő, ha túzokfészket talál: azonnal riasztani kell a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársait, akik ezt követően felmérik a helyszínt. Amennyiben pedig a szakemberek úgy látják, hogy a tojó nem ül vissza a tojásokra, akkor azokat a túzokvédelmi állomásra szállítják. Itt mesterségesen kikeltik és felnevelik a csibéket - írta a Beol.hu.

Túzokcsibék egymás mellett - fotó: www.grosstrappe.at

A Dévaványa határában található létesítményben a túzokvédelmi állomás telepvezetője, Czifrák Gábor mesélt arról, hogy a túzok fokozottan védett faj, így a legmagasabb természetvédelmi besorolásba tartozik. Az ország minden pontjáról ide kerülnek be azok a tojások, melyeket végleg elhagy a túzoktojó. A madár a költési időszakban nagyon érzékeny a zavarásra. A legnagyobb gondot még mindig az emberi tevékenység okozza, a legtöbb fészket a mezőgazdasági munkák során találjuk – mondta a szakember a portálnak.

Így mentik a túzoktojást

Az elhagyott fészkek esetén a tojásokat szállítható inkubátorokba rakják, így rázkódásmentesen és a megfelelő hőmérsékleten utazhatnak az állomásra. Fertőtlenítés után megállapítják a tojások kotlottsági fokát, és ennek megfelelően járnak el. Az állomáson a tojás 28 napos időtartamáig az embriók percenkénti szívverését is mérik, melyet egyébként minden egyes tojásnál 2006 óta feljegyeznek.

Túzok fészke különösen rossz helyen, egy frissen telepített burgonyatáblában - fotó: www.grosstrappe.at

Így pontosan tudjuk azt, hogy milyen inkubációs időszakhoz milyen szívverés párosul. Ez azért lényeges, mert a keltetésnek 3 fázisa van, amelyekhez eltérő hőmérsékletet és páratartalmat kell biztosítani. Mindezt automatizált inkubátorokkal oldjuk meg. Minden tojás adatait feljegyezzük egy törzslapra. Ez lesz a csibék „személyi igazolványa” – mondta Czifrák Gábor.

Ez történik a kikelés után

Kikelés után a gondozónők tollakkal borzolják fel a csibék pihéit, hogy a hőháztartásuk beinduljon. Amint felszáradtak, ellátásuk 24 órás felügyeletet igényel. A csibéket frissen elkészített, többkomponensű takarmánnyal naponta hat alkalommal etetik. A fiatal madaraknak ráadásul a megfelelő fejlődés érdekében rengeteget kell mozogniuk a szabad környezetben. Ezután a fiókákat külső, homokkal borított csibenevelő fakkokban helyezik el. Megfelelő időjárási körülmények esetén a számukra fenntartott, elkerített lucernásba terelik őket. Legvégül pedig 10-12 hetes korukban kezdik meg a szabad természetbe való visszavadításukat. Ez az folyamat 3 hónapig tart. Ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a nevelt madarak beilleszkedjenek a vad túzokok közé.

Különlegességek a túzok világából

Czifrák Gábor elmondta, a madárnak olyan anatómiai sajátosságai vannak, amelyek közül néhányra még nem találtak magyarázatot. Ide tartozik a tollazat színváltása is. Amint egy madár tollát széthúzva nap éri, akkor az eredetileg rózsaszínes tollpúder 10 perccel később szürkévé változik. Érdekesség, hogy a túzoknak nem begye, hanem gyomorszerű szerve van. Továbbá a természetes nevelés érdekében előfordul, hogy a tojásokat még kikelés előtt visszahelyezik a fészekbe, hogy azokat a tojó keltse ki.

Dévaványával kapcsolatban korábban azt írtuk, hogy:

800 millióból teleltetnek 600 állatot Dévaványa közelében

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás