A biomasszával működő erőművek igényt tartanak a szalmabálákra, de almozásra jut-e, kell-e még szalma? A kisebb állattartó telepeken többnyire saját területen termelik meg a takarmányt, és hagyományosan, mélyalmon tartják a jószágot.  A modern, több százas állományt igazgató telepeken viszont gyakorlatilag már csak az elletőistállóban, illetve a borjú- és üszőnevelésben használnak szalmát. A témát a Magyar Mezőgazdaság járta körül; dr. Húth Balázst, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének tenyésztés- és marketingvezetőjét kérdezték.
Egyre kevésbé jellemző a szalma a nagyobb állattartó gazdaságokban, aminek több oka is van
Az utóbbi 5-10 évben épült modern telepeken mindenhol pihenőboxos istállók vannak. Pontosan azért, mert a szalma be- és kihordása, gépesítése, illetve a munkaerőhiány egyre nagyobb problémát okozott. A tehenészeteknek nehéz volt térben és időben is megoldani a szalma begyűjtését, ezért váltottak a pihenőboxos, hígtrágyás technológiákra – mondta a szakember.
A szalma kicsiben kell, nagyban már alig
A kisebb tehenészetekben ugyanakkor döntően saját területen termelik meg a takarmányt, és hagyományos módon, mélyalmon tartják az állatokat. A modern, több száz egyedes tehenészeti telepeken viszont gyakorlatilag már csak az elletőistállóban, a borjú- és üszőnevelésben van szükség a szalmára.  A borjaknál persze az egyedi borjúketrecekben és a csoportos növendéknevelőkben szalmával almoznak, de a tejelő tehéntartásban a használata teljesen visszaszorult.
Könnyítések léptek életbe a termeléshez kötött támogatásoknál
A tehéntartással kapcsolatban jó hír, hogy könnyítettek a termeléshez kötött támogatás igénylésének folyamatában. A 2018. évi egységes kérelem benyújtásakor már nem kell mellékelni a járási főállatorvos, vagy a hatósági állatorvos által aláírt igazolást a hármas-mentességről az elektronikus felületen . További segítség az igénylőknek, hogy a szaporítási adatok esetleges hiánya pótolható, nem eredményez azonnali elutasítást. A korábbi változás eredményeképpen a 2018. évi egységes kérelem benyújtásakor az elektronikus felületen már nem kell csatolni a járási főállatorvos, vagy a hatósági állatorvos által aláírt igazolást a hármas-mentességről, mert a dokumentumot a Magyar Államkincstár kéri be minden az illetékes Megyei Kormányhivataloktól.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás