Most már Magyarország is érintett az európai tojásbotrányban. Itthon is találtak fipronillal szennyezett tojást tartalmazó élelmiszert. A fagyasztott, félkész termékből egy budapesti vállalkozáshoz szállítottak. Augusztus 15-én riasztás érkezett az Európai Unió élelmiszerbiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül, hogy egy német vállalat Tamago Ei-Omelett-Block nevű termékéből Magyarországra is szállítottak. Az ázsiai jellegű fagyasztott, félkész termékben pedig fipronilt mutattak ki. A szállítmány címzettje a magyar Ázsia Gastro Élelmiszer Kft. volt. A NÉBIH haladéktalanul felvette a kapcsolatot a céggel, aki megtette a szükséges intézkedéseket. A német laboratóriumi elemzés szerint a szermaradék az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben volt kimutatható a termékben, ezért fogyasztása nem jelent egészségügyi kockázatot. A NÉBIH ennek ellenére elrendelte az érintett tétel forgalomból történő kivonását. A termékből a magyar cég kizárólag vendéglátó egységekbe szállított. A visszahívásról a vállalkozó minden partnerét értesítette, amit a hatóság felé is igazolt. A NÉBIH laboratóriumában egyébként folyamatosan zajlanak a célellenőrzéshez kapcsolódó vizsgálatok. A mai nappal elkészültek az első vizsgálati eredmények is. E szerint nem csak a német szállítmányban, de 3 lengyel származású tojásban is kimutatták a fipronil jelenlétét. A szermaradék mennyisége egyetlen esetben sem lépte túl a megengedett értéket. Az érintett tételeket a hatóság szintén zárolja és megteszi a szükséges intézkedéseket. A NÉBIH azt javasolja, hogy a szennyezési ügy befejezéséig a lakosság csak magyar tojást, valamint magyar tojás tartalmú termékeket vásároljon, illetve fogyasszon.  
Itthon is van a rovarirtó szeres tojásból
  Mint, ahogy erről mi is írtunk egy korábbi cikkünkben, a tojásbotrány előzménye az volt, hogy múlt hét péntekig 15 uniós és két EU-n kívüli ország (Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Svédország, Szlovákia és Szlovénia, valamint Kína és Svájc) jelezte, hogy rovarirtó szerrel szennyezett tojásokat találtak, A fipronil egyébként növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben hatóanyagként használatos. Rovarok és atkák ellen hatásos, élelmiszer célú állatok esetében azonban nem használható. Zsírban oldódik, ezért az emberi szervezetbe kerülve felhalmozódhat. Ilyenkor nem kívánt hatása lehet a központi idegrendszerre, a májra és a pajzsmirigyre. A jelenlegi ismereteink szerint genetikai károsodást és fejlődési rendellenességet nem okoz), de lehetséges rákkeltő anyag. Az Európai Bizottság a helyzet rendezéséért csúcstalálkozót hívott össze szeptember 26.-ra.  

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás