Hirdetés
Terjeszkedik és Marokkóban találhat új piacot a magyar vetőmagipar
Együttműködési megállapodást kötött a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Marokkói Vetőmag-előállítók Szövetsége. Takács Géza elnök elmondta, hogy: az afrikai kontinens nagyon fontos együttműködési lehetőségeket nyithat az exportorientált ágazat magyarországi szereplői számára. A koronavírus járvány miatt a két fél rendhagyó módon ezúttal internetes kapcsolat segítségével írta alá az együttműködési megállapodást.
Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke Budapesten, Khalid Benslimane, a Marokkói Vetőmag-előállítók Szövetségének vezetője pedig Tromler Miklós nagykövet társaságában Marokkó fővárosában, a rabati magyar nagykövetségen írta alá a dokumentumot. Ebben rögzítették, hogy a két szervezet a jövőben szorosan együttműködik a vetőmagágazati általános információk cseréjében. Továábbá támogatják tagjaik közös kutatási kezdeményezéseit és azok eredményeinek alkalmazását a mezőgazdaság adott területén. Elősegítik az információcserét a vetőmagágazathoz kapcsolódó gazdasági és tudományos eseményekről, valamint közös érdekekhez fűződő szakmai találkozókat szerveznek.

Úttörő megegyezést kötött a két szervezet
Takács Géza elnök elmondta, hogy azért van nagy jelentősége a magyar-marokkói vetőmag együttműködés létrejöttének, mert a Vetőmag Szövetségnek ez az első formális kapcsolatfelvétele az észak-afrikai régióban. Nagy lehetőségek vannak a kutatásfejlesztési, a vetőmag-előállítási és a kereskedelmi kapcsolatok területén, amelyek kiaknázása közös érdek - írta az esemény sajtóközleménye.
Hirdetés
Magyarországon jelenleg több mint 900 vállalkozás és intézmény foglalkozik vetőmag nemesítéssel és előállítással.
A szakemberek évente 100 ezer hektár feletti területen dolgoznak azért, hogy 180-190 milliárd forint értékű minőségi vetőmagot állítsanak elő. Egy kisebb részét belföldön forgalmazzák, jelentős része viszont külföldre kerül. Magyarország kiemelt exportőr, az élvonalba tartozik a világpiacon - írták. A közlemény szerint erős kutatásfejlesztés jellemzi a szektort, a folyamatos kihívásoknak megfelelően a szakemberek újabb fajták nemesítésén dolgoznak.
Fejlesztések, kutatások, együttműködések
A Marokkói Vetőmag Szövetség vezetője, Khalid Benslimane elmondta, hogy a szervezetük kiemelten fontos területnek tekinti az innovációt és a nemzetközi együttműködésekben folytatott kutatási és fejlesztési (K+F) tevékenységeket. A magyar szövetséggel kötött megállapodás megalapozására már felvették a kapcsolatot a Marokkói Nemzeti Agrárkutató Intézettel, hogy a segítségükkel térképezzék fel és dolgozzák ki a két ország közötti vetőmagtermelési együttműködések lehetőségeit. A vírushelyzetre tekintettel a személyes helyszíni kapcsolatfelvétel a jövő évre tolódik át - írta a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közleménye.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés