A hosszú, meleg ősz és az enyhe tél nem csupán a tűzifa fogyasztásra volt kedvező hatással Magyarországon, hanem az őszi vetésű növénykultúrák kórokozóira is. A legtöbbjüknek kedvezett a fagypontot jóval meghaladó októberi, novemberi és decemberi hőmérséklet. A kalászosok leveleit fertőző kórokozók többnyire nem érnek el magas fertőzési szintet. A hideg, fagyos tél során a legtöbb kórokozó elpusztul a fertőzött levelekkel együtt (ilyen a lisztharmat) mások pedig nem fejlődnek. Emiatt az ellenük való vegyszeres védekezés szükségtelen.

Az idei szezon azonban másként alakult - írta Az Agrofil-SZMI Kft. szakcikkében Fitos-Bedő Veronika. A kora őszi melegben jelentősen felszaporodott az árpa árvakeléseken, majd a vetésekre is átterjedt a hálózatos levélfoltosság betegség kórokozója (Pyrenophora teres f. teres) mire beállt a tél. Egyelőre azonban jelentős lombveszteséget önmagában nem okozott. Az ősz végi meleg, sokszor párás időben az árpa törpe rozsda (Puccinia hordei) is terjedni kezdett a vetésekben. Ugyancsak rontja a helyzetet az árpa lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. hordei). Ez azonban már nem tudott olyan magas fertőzési szintet elérni, mint a fent említett két kórokozó, tekintve, hogy a lisztharmat hőmérsékleti optimuma 20-22°C körül van.

Több tavaszi kórokozó megjelenése miatt szükséges fokozottan figyelni a kalászos gabonák téli felvételezése során - és a permetezés idejét is jól kell megválasztani - a képen egy Fendt traktor mögött egy Horsch permetezőgép látható

Levéltetvek, gombabetegségek, a permetezés optimális ideje

Az anyag szerint a felvételezett búzatáblák egészségesebbnek mondhatók. Amennyiben az ősszel sikeresen védekeztünk a levéltetvek ellen, nem kell súlyos vírustünetektől tartani. A gombabetegségek közül a búzákon jelenleg kevés levélrozsdát (Puccinia recondita) találni. Valamint szintén alacsony fertőzöttségi szintű a búza lisztharmat (Blumeria graminis).

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás