Magyarország vízkészletének 3 forrása van: a csapadék, a felszíni, valamint felszín alatti vizek. A tervezett fejlesztési beruházásokkal többszörösére növelhető a vízkínálat által az öntözött területek nagyságának hatásterülete. Öntözésre elsősorban felszíni víz vehető igénybe, ennek hiányában engedélyezhető csak felszín alatti vízből történő vízkivétel, amelyet lehetőség szerint talajvízből kell biztosítani. A csapadékgazdálkodás nem lesz elég. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara cikkét szemléztük, eszerint hiánynak minősül az is, ha a vízigény felszíni vízből történő kielégítése aránytalanul nagy költséggel járna a felszín alatti vízbeszerzéshez képest. Felszíni víz és talajvíz hiányában a rétegvízből történő öntözésre szolgáló termelőkútra azonban csak mikroöntözés esetében adható ki vízjogi engedély.
A csapadékgazdálkodás helyett hatékonyabb a vízkészletek és az átfolyó víz helyes kezelése
A földtani tömbben tárolt felszín alatti vizeinkből csak korlátozottan lehet öntözni. Egyrészt, mert a sekély mélységű talajvizeink minősége nem minden esetben felel meg az öntözési igényeknek, másrészt pedig a mélyebb kutak esetében a felhasználás mértéke meghaladhatja a dinamikus utánpótlás mértékét. Az ellenőrizetlen, illegális vízkivételek így kedvezőtlen hatást gyakorolhatnak nemcsak a víztestek állapotára, hanem a legális, engedélyezett vízhasználatok mennyiségi és minőségi állapotára. Nem utolsósorban pedig hazánk ivóvízellátására, amely 95 százalékban felszín alatti vízkészletekből történik. A felszín alatti vízkészletet tehát csak olyan mértékben szabad igénybe venni, hogy a vízkivétel ne haladja meg az elérhető vízkészlet mennyiségét ahhoz, hogy ne kerüljön hazánk is a vízstresszes országok listájára.
Ennél is kritikusabb a vízminőség kérdése
Ugyanis csak az ellenőrzött kútfúrók, kútfúrások tudják hosszú távon biztosítani azt, hogy a felszíni szennyeződések, a sekély mélységű, gyenge minőségű talajvizek ne érjék el és szennyezzék tovább a mélyebb vízadó rétegeket (pl. nitrátszennyezés). A felszín alatti vízkészletekre telepített illegális kutak bírságmentesen történő moratóriuma 2020 év végéig tart. Ezekre a kutakra vízjogi fennmaradási engedélyt kell majd kérni az illetékes vízügyi hatóságoktól, amely nemcsak a létesítmény fennmaradására jogosít, hanem a hosszabb távú üzemeltetésére is.
A csapadék tekintetében az éghajlatváltozás egyik velejárója, hogy az eloszlása egyre szélsőségesebb és a vegetációs időben egyre kevesebb van belőle. Hazánk mezőgazdasági területeinek viszont csak alig 2 százalékán van kiépített vízpótló öntözés, amely jóval elmarad az uniós 9 százaléktól.
A magyar mezőgazdasági termelés 98 százalékban csapadék-gazdálkodástól való függését mihamarabb fel kell oldani - írja a NAK. Magyarország egyedülálló fekvése a Kárpát-medencében lehetővé teszi a felszíni átfolyó vizek nagyobb arányú rendelkezésre állását. A felszíni vizek megtartása és hasznosítása hosszabb távon biztosítani tudja a mezőgazdasági vízigényeket. Mindez mára nemcsak termelői igény, hanem nemzeti cél is, hiszen a kormány az öntözési célt szolgáló fejlesztések előkészítésére 2020 és 2030 között a fejlesztések előkészítési és tervezési fázisához, valamint kivitelezéséhez évente 17 milliárd forint nemzeti fejlesztési forrást biztosít a vízkínálat fejlesztésére, valamint a vízkereslet biztosítására.
Ezek lesznek a vízfejlesztési beruházások
A tervezett fejlesztési beruházásokkal a vízkínálat által az öntözött területek nagyságának hatásterülete többszörösére növelhető. A tervezett öntözési központ létrehozásával továbbá támogathatóvá válik a termelői vízkeresleti oldal. Hosszú távon ugyanis csak a vízkínálat és a vízkereslet együttes biztosításával lehet megteremteni a mezőgazdasági termelés stabilitását.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás