A környezetvédők győzelmével ért véget az a per az Európai Unió Bíróságán, amit francia mezőgazdasági szakszervezetek indítottak a párizsi kormány ellen. A testület az ítéletében kimondta, hogy a mutagenezis néven ismert technikával előállított szervezetek jórészt genetikailag módosított szervezeteknek minősülnek, így vonatkoznak rájuk a GMO-kat szabályozó uniós előírások. Ezek arról rendelkeznek, hogy a GMO-kat kizárólag akkor lehet engedélyezni, ha nem károsítják az emberi egészséget és a környezetet. A francia mezőgazdasági szakszervezetek azért indítottak keresetet a luxemburgi székhelyű bíróságon, mert a helyi szabályozás kivonta az irányelv teljesítésének kötelezttsége alól a mutagenezissel létrehozott szervezeteket. A hírről az Euronews számolt be.
Az Európai Unió Bírósága szerint a génmódosítás kategóriájába tartozik a mutagenezis is
A jogvita előzménye az volt, hogy az állami hatóságok megtagadták a genomszerkesztés útján előállított, gyomirtó szerekkel szemben ellenálló repcefajták termesztésének és forgalmazásának betiltását.
Nincs ilyen a természetben, ezért génmódosításnak számít a mutagenezis
A genomszerkesztéssel nemesített fajtát is géntechnológiával módosított szervezeteknek (GMO) kell tekinteni az Európai Unió Bíróságának (EUB) állásfoglalása szerint. A Bíróság most azt mondta ki, hogy az irányított mutagenezis eljárással létrejövő szervezetek a GMO-irányelv értelmében vett GMO-knak minősülnek, ha a mutagenezis technikái, illetve módszerei olyan módon módosítják valamely szervezet genetikai anyagát, amely a természetben nem fordul elő.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás