“A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című és “Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása” című pályázati felhívásokra meghosszabbított határidőig, 2023. június 30-ig lehet a kérelmeket benyújtani - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium. Az öntözésfejlesztést, a vízgazdálkodási ágazat fejlesztését továbbra is kiemelt területként kezeli a szaktárca. A beruházásokat támogató kiírás átfogóan biztosít fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez.

A szaktárca és a kormány célja, hogy az öntözött területek nagysága a következő években folyamatosan és jelentősen emelkedjen, hiszen, amint az idei, súlyos aszályhelyzettel érintett évben különösen megmutatkozott, biztonságos termelést alapvetően csak öntözéses körülmények között lehet folytatni - írta az AM közleménye.

Tovább lehet pályázni öntözésfejlesztési támogatásra, ami segít az aszálykár enyhítésében és a terméseredmények növelésében is

Az öntözésfejlesztési támogatás keretében többek között

  • tározóterek,
  • új vízkivételi művek kialakításához,
  • új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez, és
  • az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez lehet pályázati pénzt igényelni.
  • A gazdák ráadásul a mostani, a hosszabbítással egybekötött módosításnak köszönhetően immár
  • a csatornák kotrásához, karbantartásához szükséges gépek, például önjáró kotrógépek beszerzéséhez is igényelhetnek támogatást.

Ezeket kell teljesíteni "A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése" pályázat sikerességéhez

A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:

  • projektjük megvalósításával hozzájárulnak a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztési
  • céljának eléréséhez;
  • a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet;
  • a kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év átlaglétszámát fenntartják, vagy az üzleti
  • tervben vállalt mértékben növelik;
  • energiahatékonyság javítását célzó projekt esetén teljesítik a felhívás keretében előírt
  • energiahatékonyság javulási követelményt.

Öntözési közösségek alakítását is támogatják

A kormány a rendelkezésre álló vízkészlet hatékonyabb felhasználását is szem előtt tartva ösztönzi a termelők öntözési közösségekbe szerveződését. Az öntözési közösségek együttműködésének támogatására kiírt, szintén meghosszabbított felhívás keretében a meglévő, közös érdekeltségű öntözőtelepek közös üzemeltetésére és az új öntözési beruházások előkészítésére lehet pályázni.

A két kiírás kapcsán már csaknem 50 milliárd forint támogatást kaptak a gazdák, a KAP Stratégiai Terv keretei között pedig 2022 után további 70 milliárd forintot terveznek erre a célra fordítani. A pályázati felhívások részletei megtalálhatóak a www.palyazat.gov.hu honlapon.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás