Oroszország a jövőben szorosabbra kívánja fűzni hazánkkal a mezőgazdasági együttműködést a Földművelésügyi Minisztérium közleménye szerint. Elsősorban az állattenyésztésben számítanak a segítségünkre, de a GMO elleni harcban is erősítheti egymást a két fél.

A jövőbeni együttműködésről és a tervekről a Budapesten zajlott magyar-orosz regionális mezőgazdasági fórumon egyeztetett a két fél. Oroszország rendkívül kevés tenyészállattal rendelkezik, ezért leginkább az állattenyésztésben számítanak magyar segítségre. A tejelő marha, a húsmarha és a tenyészkoca ágazat mellett vetőmag előállítással, üvegházas rendszerekkel és tésztagyártással is szívesen foglalkoznának az orosz gazdák.

Többek között a húsmarha-tenyésztésben lehet partnerünk Oroszország (Fotó: awionline.org)
 

Az említett ágazatok mellett hazánk a GMO elleni küzdelemben is társra lelhet Oroszország személyében, ugyanis ők is elkötelezetek a GM-mentes mezőgazdaság mellett.

Az eseményen több mint 130 résztvevő volt jelen. Hazánkat hatvannál is több intézmény, cég és ágazati szereplő képviselte, míg orosz oldalról 40 fős hivatalos és üzleti delegáció volt jelen.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás