A változó igények és a napjainkban egyre szélsőségesebb formában jelentkező klimatikus viszonyok átértékelik egyes növényfajok jelentőségét. Néhányan háttérbe szorulnak, mások új szerepben tündökölnek. Ilyen például a csicsóka. Ez a növény ugyanis a korszerű táplálkozásban betöltött szerepén kívül a bioetanol-gyártásban is egyre jelentősebb hatású. Ráadásul ez az évelő igen bőven terem, a talajban nem válogat, akár még a sivár futóhomokon is gazdaságosan termeszthető. A Szabad Föld anyagát szemléztük, eszerint a csicsóka Észak-Amerikából származik, Európában az 1600-as években a franciák révén vált ismertté. Ekkoriban került hazánkba is. Azt, hogy az édes gumókból tekintélyes mennyiségű alkohol nyerhető, azt már a XIX. században felismerték. Táplálkozás-élettani szempontból különleges értéke a benne lévő sok inulin, amely inzulin nélkül bomlik le a szervezetben. Ezért helyet kaphat a cukorbetegek étrendjében is. Ugyanolyan laktató, mint a burgonya, de kevésbé hizlal, mivel alacsony a kalóriatartalma. A csicsóka fogyasztása csökkenti a vér zsírtartalmát és húgysavszintjét, valamint komoly szerepet játszik az elhízás, illetve a szív- és érrendszeri betegségek elkerülésében. Ezen kívül számos értékes ásványi anyagot és vitamint is tartalmaz. Egy gond azért van vele: a benne lévő inulin emésztése gázképződéssel, puffadással jár, így aki még csak ismerkedik vele, a fogyasztását kis adagokban kezdje. Könnyít a helyzeten, ha reszelt almával vagy tormával keverve fogyasztják. Főzve, párolva, sütve (csipszként) is ehető, de leginkább nyersen elfogyasztva teljes értékű.
A csicsóka termése a vékony héja miatt kevesebb ideig tárolható, mint a burgonya.
Gumója szarvasmarhák, juhok, sertések eledele is. A takarmányértékét ráadásul növeli, hogy ehető szára késő őszig zöld és nedvdús marad.
A csicsóka gyógyhatása
A csicsóka fő hatóanyaga az inulin növényi rostanyag, amely képessé teszi a szervezetet arra, hogy elérje öngyógyító tevékenységének maximumát. Az inulin vízben oldódó nagyméretű rost, amely a bélben sértetlen marad, s így magához vonzza a jó baktériumokat a táplálkozásra. A káros bélflóra számára viszont az inulin a szaporodást és táplálkozást illetően közömbös. A rossz hatású Clostridium perfringens és sok egyéb káros baktérium inkább a finomított cukor bomlástermékein élnek. Bélflórát helyreállító beavatkozásként müzlibe vagy gyümölcsléhez adagolt inulinnal az élelmiszer-allergia kezelhető. Szív- és érrendszeri betegségek esetén is alkalmazható. A koleszterin- és trigliceridcsökkentő hatás elérésének egyik hatékony módja szerint 1-2 evőkanál csicsókaport keverjünk 1-1,5 dl narancslébe. Az étrendbe építhető inulin fogyasztása kockázatmentes. [embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=3Ca0fi-vuhg[/embedyt]

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás