A Földművelésügyi Minisztérium információi szerint 2017-ben többek között a baromfihús és a tej áfája is csökkenni fog. Ez a lépés segíthet az ágazatok kifehérítésében, valamint a vásárlók is jól járhatnak vele, ugyanis ezzel több pénz maradhat az emberek pénztárcájában.

A sertéshús áfacsökkentése jól sült el a szakértők szerint: mind a termelők, mind a fogyasztók jól jártak és még az ágazatban zajló adócsalás is visszaszorult. Ezen felbuzdulva 2017-ben a baromfihús, a tej és a tojás áfáját is csökkenteni fogják hazánkban.

Az áfacsökkentés újabb segítség lehet a tejesgazdáknak
 

A várakozások szerint az érintett termékek árában is meg fog jelenni az árcsökkentés, ezzel pedig akár 10 százalékkal is olcsóbbak lehetnek ezek. Leginkább a vásárlóknak jelent ez pozitív hírt, de talán a magyar gazdák is könnyebben tudják értékesíteni majd termékeiket.

A fogyasztói árak csökkenésének hatására megnövekedhet a kereslet, így növekedhet a kereskedelmi forgalom is, valamint az érintett ágazatok feketegazdasága is visszaszorulhat az intézkedés hatására.

Az utóbbi években a magyar mezőgazdaság felemelkedőben van, öt év alatt az ágazat kibocsátása 40 százalékkal nőtt. A várakozások szerint az újabb áfacsökkentés tovább erősítheti a hazai agráriumot.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás