2017 januárjától 89 új mérőhelyen mérik majd a gyorsforgalmi úthálózaton elhaladó gépjárművek súlyát. Az ellenőrzés mindenkire vonatkozik, az élelmiszereket, vagy éppen a gabonát szállító járművek súlyára is fokozottan ügyelni kell majd. A rendelet célja, hogy megakadályozzák a megengedettnél nagyobb tömegű teherautók közlekedését az utakon, mivel azok rontják azok minőségét.

Nem egy és nem két példa volt már arra, hogy a megengedettnél nagyobb súlyú kamiont füleltek le az ellenőrök Magyarország területén. Tavaly például Zala megyében egy 22 tonnás túlsúllyal rendelkező kamiont sikerült lekapcsolniuk a közlekedési felügyelőség munkatársainak. Pedig a súlykorlátot nem véletlenül határozták meg: a kelleténél nehezebb gépjárművek ugyanis túlságosan megterhelik az utakat, így alakulnak ki a balesetveszélyes nyomvályúk. Emellett a túlterhelt járművek féktávolsága is megnő, ezzel is növelve a balesetveszélyt.

Komoly veszélyt jelentenek a túlterhelt kamionok az utakon és az utaknak egyaránt
 
Versenyelőnyben a „túlsúlyos” vállalkozók

A balesetveszély mellett a piaci versenyt is negatívan befolyásolják a szabályokat nem betartó vállalkozások, többek között a mezőgazdaság területén is. Nem mindegy ugyanis, hogy egy, a szabályokat betartó cég 4-5 fuvarral tudja elszállítani a gabonát, vagy a szabályokat áthágó vállalkozás megoldja 2-3 fuvarral ugyan azt a mennyiséget.

Idáig a súlyellenőrzést csak néhány, határhoz közeli helyen, félreállítással lehetett elvégezni. Ezt a módszert váltja fel január elsejétől az új, 89 mérőhely, melyek menet közben képesek lemérni a gépjárművek tömegét. A fix mérőpontokat a gyorsforgalmi úthálózaton jelenleg kamerás ellenőrzést végző fix portáloknál építik majd ki. Az áthaladó járművek képe és rendszáma alapján a rendszer képes megállapítani, mennyi az adott gépkocsi megengedett súlya, és ezt veti össze a mért adattal. A túlsúlyos járművek üzemeltetői büntetést kapnak.

Forrás: magyaridok.hu és Magro.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás