Immár 22 uniós tagállam belső piaca érintett a fipronillal fertőzött tojások ügyében. Egy holland és belga telepen olyan szintű szennyezéssel találkoztak az ellenőrök, amely közegészségügyi kockázatot jelent. A további problémák elkerülése miatt uniós razzia indul a tojótyúk-telepeken.

A fipronil nevű rovarirtót az állattenyésztésből már rég kitiltották, ehhez képest belga, holland és francia tojótyúktartó-telepeken még ma is előszeretettel használják. Miután a botrány kirobbant, több millió tojást kellett kivonni a forgalomból.

Európai razzia indul a tiltott szerek használata ellen
 

A legnagyobb fertőzési gócpontok holland és belga tojótyúk-telepeken voltak, ahol akkora volt a fertőzés szintje, hogy az már közegészségügyi kockázattal is járhat. Az érintett telepekről származó összes tojást kivonták a piacokról, máshol pedig nem kell tartani a szennyezés emberi egészségre ártalmas következményeitől – mondták az uniós szakemberek.

A tagállamok gyűlést hívtak össze, melynek során eldöntötték,

heteken belül elkezdődik egy, egész Európára kiterjedő vizsgálat, melynek során azt fogják vizsgálni, milyen más tiltott szereket használnak még tojótyúk-telepeken.

A bizottsági igazgató szerint az élelmiszerbiztonsági és közegészségügyi kockázatokra figyelmeztető gyorsriasztási rendszer jól működik, a csalásokat azonban a tagállamok dolga felderíteni és az elkövetőket megbüntetni. A vitában felszólalt képviselők azonban bírálták a nemzeti hatóságokat, amiért késve osztják meg egymással az információkat az élelmiszerbiztonságot és az egészséget veszélyeztető fejleményekről – írja a Népszava.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás