Forgalmas közutak mellett árult zöldségeket és gyümölcsöket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A vizsgálatokból kiderült, mekkora az autóforgalomból adódó, egészségre káros anyagokkal való szennyeződés kockázata.

Az eredmények megnyugtatóak, a laboratóriumi vizsgálatok alapján a termékek nem vagy alig tartalmaztak nehézfémeket vagy aromás szénhidrogéneket, így fogyasztásuk nem jelent élelmiszerbiztonsági kockázatot.

A NÉBIH ellenőrei a mintákat három, nagyforgalmú út és forgalmi csomópont közvetlen közelében lévő árusítóhelyen vették. Elsősorban olyan termékeket mintáztak, amelyek tömegükhöz képest nagy felületűek (pl. paprika), könnyen megtapadhat rajtuk a szennyeződés vagy a por (pl. szamóca), vagy a szezonális termékek miatt kevesebb fogy belőlük (pl. alma), ezért tovább vannak kitéve a lehetséges szennyező hatásoknak. A laboratóriumban minden mintát mosás nélkül és megmosva is megvizsgáltak a szakemberek, hogy megnézzék, az esetleges szennyeződések mosással eltávolíthatók, vagy sem.

Nem kell aggódni, az út mentén árusított zöldségek és gyümölcsök nem veszélyesek a fogyasztók egészségére
 

A járműforgalomból származó szennyezőanyagok egyrészt jellemzően nehézfémek pl. kadmium, cink, réz, ólom stb. (bár utóbbi az ólommentes üzemanyagok bevezetése óta már kevésbé jellemző), amelyek az elégetett üzemanyagból, valamint az alkatrészek és gumiabroncsok kopása során kerülnek a levegőbe és ülepednek le a környezetben. Emellett előfordulhatnak policiklikus aromás szénhidrogének (PAH-ok) is, amelyek szintén az üzemanyagok égése során keletkeznek és kis mennyiségben is rendkívül károsak az élő szervezetekre.

A három helyen vett összesen hat minta vizsgálata során bebizonyosodott, hogy a termékek nem vagy csak kis mértékben tartalmaztak kimutatható mennyiségben nehézfémeket, valamint PAH-ot. A mosatlan és megmosott minták eredményei között nem volt kimutatható szignifikáns különbség.

Az eredmények tehát azt mutatják, hogy az ilyen körülmények között végzett árusítás során nem növekszik a káros anyagok szervezetbe jutásának kockázata. Ennek ellenére a zöldségek és gyümölcsök fogyasztás előtti megmosása – az egyéb élelmiszerbiztonsági kockázatok kivédése miatt – változatlanul javasolt!

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás