Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól északnyugat felől fokozatosan felszakad a felhőzet, kisüt a nap, és ezt követően felhőátvonulásokra lehet számítani. A reggeli, délelőtti órákban a déli és keleti megyékben is megszűnik a gyenge eső, havas eső, havazás, és délutántól már inkább csak északkeleten lehet zápor, hózápor. Az élénk északnyugati szelet az Észak-Dunántúlon, illetve a főváros tágabb térségében olykor erős lökések kísérik, de egy-egy viharos lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul. Késő estére +2 és -6 fok közé hűl le a levegő.

Este asztán általában derült időre számíthatunk, legfeljebb az északkeleti, keleti megyékben lehet átmenetileg felhős az ég, és ott zápor, hózápor is előfordulhat. Az élénk északnyugati szél fokozatosan mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -9 között valószínű, de a fagyzugokban hidegebb is lehet - olvastuk a met.hu oldalon.

Viharos északi széllel kemény fagyok érkeznek

Pénteken túlnyomóan derült, napos idő várható. Estétől dél, délkelet felől egyre vastagabb felhők érkeznek. Csapadék késő estig nem valószínű, éjjel a déli, délkeleti megyékben már előfordulhat havazás, néhol esetleg havas eső. Az északkeleti, a Dunántúlon a délkeleti szél helyenként megélénkül. A maximum többnyire -1 és +4 fok között várható.

Szombaton általában felhős idő várható. A nap második felében északnyugat, nyugat felől csökkenhet a felhőzet. Az ország északnyugati területein nem valószínű számottevő csapadék. Délkelet felé haladva egyre nagyobb a havazás esélye, a keleti határ közelében néhol esetleg havas eső is előfordulhat. Mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban nagyrészt -8, -1 fok valószínű, de a fagyzugokban helyenként hidegebb is lehet. A délutáni órákban általában -2, +4 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

Vasárnap nyugat felől ismét beborulhat, eközben délkelet, kelet felől is sok felhő érkezhet. A Dunántúlon és a Tiszántúlon valószínű nagyobb eséllyel elszórtan havazás, a délutáni, esti óráktól elvétve esetleg havas eső, ónos eső is előfordulhat. Hajnalban ködfoltok képződhetnek. Helyenként megélénkül és akár viharossá is válhat a délkeleti, majd északi szél. Hajnalra többnyire -8 és -3 fok közé hűl le a levegő, de a hóval borított tájakon jóval hidegebb is lehet. Délután -2, +4 fok valószínű.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás